Nagy Iván naplója. Visszaemlékezések - Nagy Iván Könyvek 1. (Balassagyarmat, 1998)

I. kötet - Papnöveldei élet

Most már az I. évi theologiát voltam hallgatandó, bent a seminariumi épületben. Két tanárom volt: Szondy János együgyű, de jó ember, a theologia dogmaticát

40

, Janikovits Alajos a stúdium biblicumot

41 és görög nyelvet tanította. A szokásos meditatiók után elkezdődtek az előadások. Mindjárt az első hóban engem szomorú csapás ért. Október 25-én, délután 3-4 óra tájban édesatyánkat, ki éveken át évenként három-négyszer ment ki, délutáni álma után megüté hirtelen a guta. Csak magánosan volt odahaza, egy főző-szolgalójával. Testvéreim éppen kunt, a szőlőben voltak szüretelni. Másnap, éppen délben kaptam Zsiga bátyámtól a leverő szomorú hírről tudósító levelet. A hirtelen jött fájdalom és csapás lefojtotta könnyeimet, melyek csak lassanként kezdték enyhíteni szívem szorulását. A tudósítás folytán azonnal kocsira ültem. (Éppen csütörtök volt) és a legrosszabb nedves, szeles, hideg időben utazva délután 2 órától, esti 10 óra tájban értem haza, fájdalom[tól], fázástól, kocsirázástól kimerülve. Ily állapotban láttam meg atyám hideg tetemeit. Másnap, október 27-én, pénteken reggel a gyászmise tartatván, utána a temetés történt. Temetése, mint Nógrád megye hosszú időn át közbecsülésben állt levéltárnokának és táblabírájának, kellő dísszel és szertartással és részvét között ment véghez. Ezt részletesen, valamint fájdalmainkat, zokogásainkat itten leírni szükségtelen. Tetemei édesanyánk mellé tétettek a balassa-gyarmati katolikus temetőben. Temetés után honn maradtam következő vasárnapig, azaz október 29. napjáig, midőn délelőtt 11 órakor kocsira ülvén, Vácra indultam, és esti 8 órakor már [ismét] a seminarium falai közt voltam. Fel sem száradtak még könnyeim és december 8-án ismét más szomorú esemény zaklatott fel. E napon déli 12 óra tájban hunyt el kora virágjában legidősb testvérbátyám, Nagy Alajos 34