Nagy Iván naplója. Visszaemlékezések - Nagy Iván Könyvek 1. (Balassagyarmat, 1998)
II. kötet - Könyvtárnokság és családos élet
tunk reggelig a szívig ható fájdalmak és álomtalanság folytán. Reggel felé 3-án engem elnyomott az álom, félig kétségbeesve álmodék, s midőn felébresztettek 9 óra után, boldog apának éreztem magam. Nőm már nyugodtan feküdt, szoptatva egy virgonc kis fiúgyermeket, kit másnap, azaz 4-én ott helyben az egyház megkeresztelt az esküdtető barát, adván neki névül Aladárt Ivánt Imrét, keresztségi tanúk Balásovits sógor és neje volt. Véghetetlen boldogok voltunk. (Keresztlevele a borsos-berinkei matricában található). 18-án Orosziban Berchtold gróféknál tettem látogatást. 31-én már nőmmel együtt délre Balassa-Gyarmatra Imre testvéremhez, éjre [pedig] Szügybe, Somoskőynéhez mentünk látogatóba. Szeptember 1-én reggel visszajöttünk Szügyből Horpácsra. 6-án én magam voltam Balassa-Gyarmaton. 9-én Orosziban jártam a grófi háznál. 11-én pedig most már családostul hazajöttünk Pestre. 12-én már hivatalomba mentem. 30-án eljöttek látogatóba Balásovitsék és Majerszkyék, itt töltvén nálunk négy napot. Október 4-én mentek el vendégeim, Balásovitsék és Majerszkyék. 8-án jött el Imre testvérem s neje és ennek öccse vagyis hajadon nővére T[icsényszkyJ Nina, kik két napot töltvén, 10-én mentek haza. 189