Kazareczki Noémi: Nógrádiak a Nagy Háborúban. Dokumentumok az I. világháború Nógrád megyei történetéből - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 65. (Salgótarján, 2018)
Kazareczki Noémi: A nagy háború itthoni arca I.
Nógrádvármegye főispánjától Tárgy: Menekültek elhelyezése Valamennyi járási főszolgabíró és Losoncz R.T. város polgármesterének Az északi és északkeleti határszélen folyamatban lévő hadműveletek következtében a lakosok igen nagy számban menekülnek, sokan azonban nem veszélyeztetett vidékekről és indokolaüan félelemből az ország belsejébe távoznak. A vagyonosabbak, akik életfenntartásukról gondoskodni képesek, továbbá azok, akiknek hozzátartozóik vannak, ahol elhelyezést remélhetnek, utazásukat szabadon folytathatják, a vagyontalanok pedig, akiknek határozott útirányuk nincs, a vármegye területén rendelkezésre álló férőhelyeken helyezendők el. Meg vagyok győződve arról, hogy társadalmunk, mely hazafias áldozatkészségének eme nehéz időkben már többször fényes tanujelét adta, hathatós és lelkes védelemben fogja részesíteni az otthonokból kiűzött, keserves szenvedéseken keresztül ment polgártársainkat. Felhívom, miszerint igyekezzenek az ottani lakosságot rábirni, hogy a menekülőket vendégszeretettel fogadja és sajnálatraméltó helyzetüket ne nyerészkedésre, hanem emberbaráti szeretetnek fokozottabb gyakorlására használja fel. A támogatásnak leghelyesebb és legértékesebb módja munka alkalom szerzése, amiről különösen azok részére kell gondoskodni, akik esedeg hosszabb ideig kénytelenek ott tartózkodni. Csakis ily munka hiánya esetében lehet szó a közsegély igénybevételéről. Amennyiben a községek és a társadalom a menekültek gyá- moUtására képesek nem volnának, azoknak, akik az ellenség által megszállott vagy szomszédos területekről jöttek, teljes ellátásért legfeljebb a katonai átvonulási illetéknek megfelelő összeget segélyképpen a belügyminiszter ur hajlandó engedélyezni. Ennél magasabb ellátási költség az államkincstár terhére nem vállalható. Ily körülmények között az élelmezés és ellátás a menekültek kivételes helyzetére való tekintettel csak a legszükségesebbre kell, hogy szorítkozzék. Megjegyzem, hogy a segélyezés csakis addig tarthat, amíg a visszatérés a jelenleg az ellenség által megszállott területekre ismét lehetséges lesz, ami remélhetőleg rövid időn belül fog bekövetkezni. A hatóságok kötelességévé teszem, hogy ezen időpontról az érdekelteket értesítsék és visszaszállításukról haladéktalanul gondoskodjanak, mert fontos közgazdasági érdeket képez, hogy az ország egyes vidékei el ne néptelenedjenek. Akik életfenntartásukról gondoskodni képesek, valamint mindazok, akik indokolatlan félelemből az ellenség által meg nem szállott és nem veszélyeztetett vidékekről távoztak, közsegélyben nem részesíthetők és utóbbiak mielőbbi visszatérésre buzdítandók. Fentiek figyelembe vételével felhívom ennélfogva, miszerint sürgősen tájékozódjanak és jelentsék be, hogy hatóságuk területén rendelkezésre álló nagyobb épületekben vagy magánházakban hány menekült és névsze- rint mely községekben volna elhelyezhető. Balassagyarmat, 1914. december 10-én. Prónay főispán Jelzet: Státny Arhív V Banskej Bystrid - Pobocka Lucenec. A XXIV. 1. Magistrat mesta Lucenec. 1418/1914 76