Kazareczki Noémi: Nógrádiak a Nagy Háborúban. Dokumentumok az I. világháború Nógrád megyei történetéből - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 65. (Salgótarján, 2018)
Kazreczki Noémi: A nagy háború kezdetei I.
Л koporsónál Eldőlt a kőszikla, amelyre erős várunkat építettük. Alávaló gaz kezek megdöntötték az oszlopot, amelyre bizakodásunk székesegyházát alapítottuk. Szenjevó uccáin egy durranás, egy lövés, egy revolvergolyó.. .és két ország sorsa fordult dermesztő gyászba máról holnapra. Lobot vetett egy tébolyodott egy vad káprázata, s mi dermedten kérdezzük egymástól: mi lesz velünk? Gyászba borult megint a magyarok bús csillaga. Leesett a mi fejünk koronája, és betelt rajtunk a sors keze, amely mindig csak ver, mindig csak ver bennünket. Ferenc Ferdinánd halálával ismeretlen vidékek felé tekint szemünk, melyről nem tudjuk, jó vagy balvégzetű virágunk nyílik-e ott? Akinek eljövetelét vártuk, meghalt. Királyunk öreg és betegeskedik, körülöttünk ezer éhes fenevad ólálkodik, hogy kifaljon, elpusztítson bennünket. Sötét reménytelenségben vagyunk, a gyász, a szomorúság ciprus-ága kezünkben, és még ott csillog a fájdalom könnye, szemünkben. De a bánaton, a vigasztalanságon keresztül is él az élet vágya, és a jövő, a nemzet jövendőjének a kérdése győzedelmeskedik a halál kegyeden gondolatán. Mert a nemzetnek élnie kell és ha egyik tartó oszlopa eldőlt, a nagy székesegyháznak dacosan kell megmaradnia továbbra is a végzet által neki kijelölt helyen. Egy fiatal katonatiszt felé tekint repdeső pillantásunk. Egy fiatal katonatiszt felé, ki szerényen elvonulva, a háttérbe állott meg eddig, de most a sors hívó szavára előlépett, oda, ahol milliók és milliók tekintete fürkész kutatva, mi lakozik benne? Az ifjú katonatiszt most már több ennél: reménysége két nemzet könnyes szemű fiának, kire „magyar óhajtva néz...” Most vége az idilli ifjú életnek, vége a nyugalomnak, amely a családi és katonai élet egyszerű környezetében nevelte, szilárdra lelkét, más helyre jut: a népek szivének kellős közepébe. A magyar nép lelkének egész szere- tetével néz jövendő királyának csillogó szemébe és bár nem látjuk meg tisztán az alakját, csupán a silhouette, a körvonalak homályos rajza látszik felénk a homályból, honnan most lép elő, bízunk és hiszünk benne. Mert mindaz, amit eddig mutatott, nemes és szép volt, királyhoz méltó, magyarok eljövendő királyához. Siralomnak völgyévé lett a magyar föld, de a nemzetek élete nem ismer megállást. Bánatosan állunk a koporsó mellett, de szemünk már a jövőt szemléli, „le roi est mórt, vive le roi!” Könnyezve nézünk a sötét égre, amelyen magyarok bus csillaga fénylik és ott keressük a biztatást. Gyászba borul ez a csillag, de azután új fényre kap, tisztán és világosan ragyog, és vezet a jövendő felé. A magyar nép repesve tekint a koporsó mellől a fiatal katonatiszt, Károly Ferencz József szemébe és abban keres mindent: - reménységet, jövendőt, életet... Forrás: Felsőnógrád, 1914.07.05./54.s%. 1. 19
