Kazareczki Noémi: Nógrádiak a Nagy Háborúban. Dokumentumok az I. világháború Nógrád megyei történetéből - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 65. (Salgótarján, 2018)
Szepessyné Judik Dorottya: A nagy háború szubjektív arca
trapp, mikor visszamegyünk a falun át, melyből alig áll már ház. Egy percre megáll a csoport, közvetlen mellettünk egy gránát. Ijedten ugrottak a lovak, de csodára nem esett baj. Tovább galopp, trapp, őrült hajtás késő estig. Akkor odaállítanak egy-egy lóval az ágyúkat markírozni. A batterie csak késő éjszaka érkezett, s mi kettőkor feküdtünk le, miután egész nap nem kaptunk enni, csak magammal levő holmit ettem kicsit, de azt sem igen lehet, mert nincs kenyér. Másnap össze vagyok törve, de már 4-kor fölzavarnak. Iszonyú, soha nem hallott hevességű tüzérségi harc. Antal János levele a főigazgatóhoz Folyó hó 2-ról kelt kedves soraiban kifejezett kívánságának óhajtok eleget tenni. Egyszerű az egész történet, mely szeretett önkéntes bajtársam eleste alkalmával játszódott. A dolog így történt: Május hó 17-én éjjel érkeztünk az üteggel ide. Egészen éjfél után (vagyis már 18-án) 2 óráig tartott, amíg itt mindent elrendeztünk. Már 3 órakor ismét talpon kellett lennünk, mert most korán világosodik. Egy félóra múlva fellovagoltunk kapitányokkal együtt, és még néhány lovas kíséretében az u. n. tüzérségi megfigyelő állásra. E hely természetszerűleg egyike volt a legexponáltabb tereknek, ahonnan az ellenség állásait látni lehetett, és ahová épp így az ellenség is beláthat. Egy kis emelkedés, rajta néhány szalma födeles viskó, előtte és mögötte saját gyalogsági lövészárkaink. Itt voltunk mi már kora reggel 4 órakor. Az ellenség ekkor már erősen tüzelt. Alig értünk oda, máris gyalogsági fegyvertűz fogadott bennünket, a golyók körülöttünk csapódtak le és fúródtak a földbe. Szerencsénkre ezek semmi kárt nem okoztak. Annyival veszedelmesebb volt aztán a tűz, melyet az ellenséges tüzérség szórt ránk. Ez ellen úgy próbáltunk védekezni, amint arra már a tapasztalat bennünket megtanított: a földhöz tapadva mozdulatlanul, kis fölemelkedés, mint az anyaföld által nyújtott természetes paizs mögött. Hiába volt! Az ellenséges gránátok csapkodtak körülöttünk, félelmetesen szórták és röpítették magasba a földdel sötét füst és porfelhőt alkotva, srapnellek robbantak felettünk és szórták széjjel gyilkoló golyóikat, szerencsénkre egy ideig ártalmatlanul. Egyszer aztán jön az eltévedt ágyúlövedék. Rémisztő csattanással széjjelrobban fejünk felett. (D. e. fél 8-kor dördült a lövés). A robbanás utáni pillanatban kérdem bajtársamtól: hol robbant a lövedék?, de kérdésemre - ismédés dacára - nem kaptam feleletet. Igen! Mert a fölöttünk robbant lövedék egy golyója elvágta szíve gyökerét. Csak az előbbi pillanatban fúródott belé. Ajka egyszerre elnémult. Orrán-száján eleredt a piros vér. Egy hangot nem adott. A kisujját sem mozdította többé. Egy pillanat és vége lett a fiatal, reménydús életnek. A temető éppen mellettünk volt, kihűlt tetemét még aznap egyszerű deszkakoporsóba téve az éj leple alatt, szép csendesen a temetőnek egy külön sírboltjában helyeztük nyugalomra általános részvét mellett. íme a befejezése egy szép élet történetének. Rövid, de szép! Eképpen igyekeztem mélyen tisztel igazgató úr kívánságának eleget tenni, alázatos tisztelettel Antal János önkéntes Forrás: Magántulajdon (Kovácsáé Tischler Tímea engedélyével) Tischler Lajos levele Tischler Ilonához 1915. november 3. Galícia „[...] a mostani napokban is óriási tüzérharc volt, mely az előnyomuló orosz rajvonalat pozdorjává szórta. Több száz halott és sebesült volt az oroszok vesztesége... Mi tehát kitűnő tüzérségünk fedezete mellett vígan élünk, az orosz itt soha nem fogja áttörni a frontot... Dezsőről annyit tudok, hogy szakaszvezető lett. Egyébként már lassan két hete lesz, hogy vele utoljára beszéltem.” Jelzet: Státny Archív V Banskej Bystrici - Pobocka Lucenec. M. II. Spisy Karol Patak 161
