Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1690-1694 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 64. (Salgótarján, 2014)
Regeszták
182. (V. 118-119.) Ráday Gáspár (generosi) és Szécsénykovácsi többi birtokosának nevében és személyében Darvas Ferenc (egregius) ünnepélyes formában, erőszakos hatalmaskodás bűne mellett eltiltja az ott lakó Jánossy Mihályt a községi közbirtokosok tulajdonában lévő, Pásf-nak nevezett rét felszántásától és tönkretételétől. Minderről bizonyságlevél kiadatását kéri. 183. (V. 119.) Határozatot hoznak Oravecz Tamás budalehotai lakos ügyében, akit a Petroviech Erzsébettel elkövetett paráznaság miatt vezettek újólag a vármegye elé. Mivel az előírt, harmadmagával leteendő tisztázó esküt (purga) letenni nem tudta, mert nem tudott idegen eskütevőt állítani - lévén hogy ilyen esetben nem fogadják el az anya, a testvérek, és az elkövetővel egy kenyéren és egy háztartásban élők esküjét - meghagyják, hogy megbilincselve tartsák addig foglyul, amíg a rokonságából kiállított eskütévő mellé más, idegen embert nem állít, avagy ha nem tenné ezt meg, akkor vezessék el. Nógrád vármegye közgyűlése 1691. április 10. Losonc oppidum 184. (V. 119-120.) Mindenekelőtt felolvasták Őfelsége karhatalmat kirendelő parancsát (mandatum brachiale), amelyet Balassa Sándor (spectabilis ac magnificus) mint felperes kérésére állított ki Jakussith Katalin (generosa ac magnifica) mint alperes ellen, aki korábban Révay László (magnificus) hitvese most pedig budethini Szunyogh Gáspár (magnificus) felesége. A parancs alapján az uralkodó meghagyja a megyének, hogy a valaha Balassa Ferenc birtokában lévő kékkői javakon eszközlendő végrehajtáshoz, amihez a Királyi Személyes Jelenlét bírósága Jeszenszky Mihály ítélőmestert (egregius magister) küldte ki, nemeseivel biztosítson karhatalmat. A vármegye közönsége az ország törvényeihez igazodván engedelmesen alkalmazkodni fog a parancs végrehajtásához. 185. (V. 120-121.) A megye többször kihirdetett parancsa ellenére az Őfelsége parancsára Budára robotmunkára rendeltek közül mind többen vonják ki magukat a munka alól, és nem átallanak a közjó, és Őfelsége szolgálatának veszélyeztetésével megszökni. Ezért meghagyják azon községek bírálnak, ahonnan a munkásokat küldték, hogy amelyik munkás elbocsátólevél nélkül tér vissza, ahelyett küldjenek másikat, méghozzá 12 forint büntetésének terhe mellett. Rendelkeznek arról is, hogy a büntetést minden vonakodás nélkül azonnal be kell hajtani, és az alispán, valamint az ítéletet végrehajtó bíró között szétosztani, a szökött jobbágyot pedig az alispán elé kell állítani, és korbácsolással súlyosan megbüntetni. Ezen statútumot a szolgabí- ráknak késlekedés nélkül ki kell hirdetniük. 66