Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1690-1694 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 64. (Salgótarján, 2014)

Előszó

1694-es év végéig nem került sor, így az ügy végkimenetele majd csak a kö­vetkező év(ek) regesztáiból fog tisztázódni. Új szerzeményt Bizottság Az előző ügyek a vármegye egyetemét kollektive érintették. Az újszerzemé- nyi birtokok ügye ugyan csak kevesekre vonatkozik, mégis, a vármegye kö­zönsége a kollegialitás szép példájaként, egységesen, a teljes universitas ne­vében lép fel ebben az ügyben is. Az 1690. augusztus 11-én kelt királyi pá­tensre76 - amely az újszerzeményi javak adás-vétele és igazolása tárgyában kelt - válaszul azt írják a királynak, hogy a parancsot nem tudják addig ki­hirdetni, amíg nem magyarázzák meg számukra: Nógrád megyében melyek tekintendők újszerzeményi javaknak. Különösen azért, mert Nógrád me­gyében csak Nógrád, Szécsény, Hollókő, Buják és Hatvan vára és városát kellett fegyverrel felszabadítani a török alól, a többi helységet a földesurak a török ittléte alatt is háborítatlanul birtokolták.77 Levelüket elküldik a nádor­nak is, kérve közbenjárását, aki levelében készségesnek mutatkozik ez­iránt.78 Az ügy két évvel később, 1693 júniusában újra a megyegyűlés elé ke­rült,79 ekkor a vármegye egyeteme újra csak a korábbi érveket ismételték: csak pár, török által megszállt vár és mezőváros tekinthető újszerzemény­nek a megye területén. Azokat azonban a vármegye nemesei a vérük árán, akár fogságot szenvedve is megőrizték és megoltalmazták Őfelsége számá­ra, azért kérték a királyt, hogy ne kérjen tőlük egyéb bizonyítékot, bizony­ságlevelet.80 Ezzel párhuzamosan hasonló tartalmú levelet címeztek az Uj- szerzeményi bizottság,81 és a nádor82 számára is. Az 1693. augusztusi megyegyűlésen kerül újra elő az újszerzeményi bir­tokok ügye: ekkor újabb királyi parancslevél érkezik, amely tudósít a határ­idő lejártáról, ameddig az igazoló okmányokat be lehetett nyújtani.83 Mivel a megye nem kapott addig választ, hogy valójában mi számít újszerzeményi területnek, bécsi ügyvivőjükön a nádorhoz fordultak segítségért,84 valamint követeket is küldenek Bécsbe.85 76 110. sz. regeszta 77 111-112. sz. regeszta 78 118. sz. regeszta 79 534. sz. regeszta 80 537. sz. regeszta 81 538. sz. regeszta 82 539. sz. regeszta 83 569. sz. regeszta 84 570. sz. regeszta 85 580. és 588. sz. regeszta 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom