Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1690-1694 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 64. (Salgótarján, 2014)

Regeszták

menesztenek Bécsbe s ez esetben Öméltóságát (sua illustrissima dominatio) is informálják sérelmeikkel kapcsolatban, és kérni fogják a közbenjárását. 487. (V. 265.j111 Statutum Ami a vérontás büntetését (poena cruenti) illeti, elrendelik, hogy azt nem csak akkor kell behajtani, ha vért ontanak, hanem annak mintájára ugyan­úgy 12 forint büntetést kell beszedni akkor is, ha sebek és horzsolások, vagyis az ütés nyomai láthatóak a testen. Ha pedig a vérontás gyilkossággal is jár, úgy az ország törvényei szerint erőszak bűntettében kell eljárást le­folytatni, a földesurak joghatóságának tiszteletben tartása mellett. A fent említett büntetésből befolyó összeget pedig fel kell osztani az alispán és a pénzt behajtó szolgabíró között. 488. (V. 266.) Úgy döntenek, hogy gondoskodnak egy bizonyos András nevű, másképpen írástudó fiatalember, gyógykezeléséről, aki ezekben a na­pokban eszét vesztette. Ha nem gyógyulna ki, akkor meghagyják az alis­pánnak, hogy rendelkezzen a továbbiakban a beteg eltartása felől. 489. (V. 266.) Levelet kell írni Caraffa főhadbiztosnak (excellentissimus), bemutatva neki a katonaság kihágásait, valamint meg kell kérni, hogy siet­tesse Frey hadbiztos megyébe utazását. 490. (V. 266.) A jelenlegi parancsnok, olvasás nélkül félretette Frey hadbiztos levelét, s annak tartalmához nem kívánt igazodni, hanem az ér­kező alezredes (vice-collonellus) elé kívánja azt terjeszteni. Ha azonban a megérkező alezredes nem kíván alkalmazkodni a hadbiztos rendelkezései­hez, és ezenközben a hadbiztos is elhalasztaná érkezését, akkor újólag köve­tet kell meneszteni hozzá. Erre az esetre követül újra Gyürky Istvánt jelölik ki, és ellátván őt megfelelő utasítással 491. (V. 266.) A vármegye közönsége a következő közgyűlés megtartását január 31. napjára, Losoncra rendelte el. Nógrád vármegye közgyűlése 1693. január 31. Losonc oppidum 492. (V. 266.) Almágy possessio lakosai Gömör megyéből ebbe a megyé­be, nevezetesen Baglasallya possessióra települtek át, amely község lakosai­nak a megye közönsége két évre szólóan kiváltságot adományozott [amely­nek értelmében mentesülnek az adófizetés alól]. Nem szabad azonban meg­engedni, hogy miután a kiváltságnak az almágyiak hasznát vették, vissza­térjenek lakhelyükre, hanem ki kell rájuk róni a dikális adót. Mindenekelőtt 111 Kiadva: Kolosvári-Óvári: A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjtemé­nye, IV/4. 537. 150

Next

/
Oldalképek
Tartalom