Kiss András János: 1956. A salgótarjáni acélgyár története 1956-ban - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 63. (Salgótarján, 2012)

III. 4. A forradalom fegyveres testületei

gyári munkások nevében beszélek. Ekkor Négus (Kovács rendőr hdgy.) megszólalt, hogy ott nincsenek ávósok, mire én azt mondtam, hogy ennek említése szükségtelen, mert vettünk fel az üzembe munkára ávósokat, és én magam is voltam tagja az államvédelmi hatóságnak. Közben telefonon hívtak, és ekkor Vajó István, aki akkor a megyei pártbizottság tagja volt, közölte, hogy menjünk vissza, mert harckocsik jönnek, és nem tudunk elmenni gépkocsival. Ekkor elköszöntem, és abban állapodtam meg, hogy másnap este kimegyek hozzájuk borozni."331

A visszatérés okaként emlegetik más vallomások is a szovjet csapatok Salgótarjánba való (második) bevonulását, melyről telefonon értesültek a Lapujtőn tárgyaló felek. Salupin szovjet parancsnok Jakab Sándor kérésére jött, hogy a megyei tanács elvesztése után újra a kommunista vezetés javára billentse az erőviszonyokat. Jakab szavaiból megsejthetjük, hogy november közepén a nógrádi pártvezetés igen gyenge lábakon állt: „... amikor nagy nyomás nehezedett ránk [azaz november 13-án], bennünket teljesen kiszorítottak a vezetésből, és azon mi csak úgy tudtunk változtatni, hogy november 14. éjjel [helyesen: hajnalban] több elvtársammal együtt Hatvanba, majd Budapestre utaztam, és a szovjet parancsnoksággal való megegyezés után szovjet katonai alakulatok jöttek Salgótarjánba."332 A nemzetőrség (a nagy- bátonyi Jecsmenik-csoport és az acélgyári Hadady-Hargitay-csoport), de még inkább a mögöttük álló lakosság fenyegetését érezve még karhatalmuk erejét is kevésnek tarthatta, a rendőrségben pedig valószínűleg nem bízott a későbbi megyei első titkár.

Valóban ilyen fenyegető volt a fegyveres forradalmi nemzetőrség jelenléte a városban? A kommunisták hatalmát veszélyeztették csupán, vagy személyüket is? Érdemes elolvasni a nemzetőrnő Girtl Emília azon vallomását a karancslapujtői akcióról, melyet éppen egy hónappal később tett, rögtön őrizetbe vételének napján. Feltételezhetjük, hogy a nemzetőrök közvetlenül az események után megfogalmazott következtetését hallhatjuk tőle: „1956. november 13-án az üzemet arról értesítették, hogy fegyveres csoportok meg akarják támadni. Erre az őrség kiment, mellyel én is mentem, amikor Lapuj- tőre értünk, ott tudtuk meg azt, hogy nem felelt meg a valóságnak, hanem az acélgyár dolgozóit össze akarták ugrasztani a bányászokkal."333 Ha ilyen megállapításokat fogalmaztak meg a Lapujtőről visszatérő nemzetőrök, akkor nem valószínű, hogy a karhatalmisták megsemmisítése végett vonultak volna ki Karancslapujtőre. Lehet, hogy kivonulásuk során, a híresztelésekre reagálva felmerült a nemzetőrökben, hogy ha kell, fegyveresen is szembe331 Uo.

332 Á. Varga - Pásztor 2002, 27. p., 11. lábjegyzet.

333 Girtl Emília gyanúsított vallomása. Salgótarján, 1956. december 13. NML XXV. 4. c)B 5/1957.

81