Puntigán József: Csontváry és Nógrád - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 62. (Salgótarján, 2012)

Válogatás Kosztka Tivadar sajtócikkeiből és a vele kapcsolatos írásokból

mert illő, hogy Gács városnak polgárai, akik különben is hazájukat igazán szeretik, s így jó hazafiak, ne csak magyarul érezzenek, hanem magyarul be­széljenek is. Kosztka Tivadar úr továbbá ugyancsak e becses lapok hasábjain oly dolgokról beszél, melyekre felelni egyáltalában szándékom nem volt, nem lévén barátja a polémiának, s különösen ha azt látom, hogy oly úriemberrel van dolgom, akiből kis malícia rí ki, hogy magát a mélyen tisztelt olvasókö­zönség ügyünkben tisztán tájékozhassa, az elősoroltakon kívül, a „Felvidé­künk iskolái" című cikkre következő megjegyzéseimet tenni bátor vagyok. Először is cikkíró úr Gács városának általános elszegényedéséről be­szél, s okául ennek a mértékletlen pálinkaivást hozza fel: hogy kis részben igaza van, nem tagadom, de mégsem oly mértékben, mint ezt állítja; isme­rek én ennél sokkal iszákosabb népet, s még sincs oly sötét színekkel lefest­ve, mint Gács városa Kosztka úr által. Hogy én ékesszólásommal - mint ezt nekem Kosztka úr ajánlja - minden rossznak egyszerre véget vessek, erre nézve először is tanácsára nincs szükségem, másodszor pedig mondhatom, hogy papi kötelességeimnek ez irányban is nagyon eleget teszek, s aztán mindent egyszerre megtenni nem lehet; én a latin közmondáshoz alkalmaz­kodom, mely ezt mondja: „Festina lente!", s hiszem, hogy csakis ily alapon lehet célt érni; különben szerencséltessen vasárnaponkint a templomban, hallgassa meg beszédeimet, s meg fog győződni, hogy én a kenyeret nem hiába eszem. Hogy Gács jelenleg nem gazdag, azt fejtegetni felesleges; hogy azzá le­het idővel, megint más kérdés; de akkor sem szabad az újításhoz rohamo­san hozzáfogni, hanem csak lassan, szépen, ésszerűen, s ha így fogunk ha­ladni, törekvésünket siker fogja koronázni; nyugodt kedélyeket felizgatni, hűbelebalázs módjára nekimenni, célhoz nem vezet! Kosztka úr a zászló felbontására kér fel, s bátorításul azt mondja: „Ne tartson semmitől." Köszönöm a jóakaratot, csakhogy én zászlómat már ak­kor bontottam ki, midőn Kosztka úrnak Gácson még híre sem volt. Az egész dologban az a legszebb, hogy Kosztka úr oly eszme mellett harcol, mely először is az én ideám volt, mint ezt a főszolgabíró úrtól kezd­ve minden gácsi polgár bizonyíthatja, s mely eszme másodszor most még kivihetetlen, s melyet egyelőre csakis azért ejtettem el, mert korai és kivihe­tetlen. Miért? Mert Gács jelenleg még szegény, és évi 600 forintnyi iskolai kiadásokra - beleértve a fát - most még teljesen képtelen. Az eszmét csak egy szebb jövő mellett vihetjük keresztül, most maradjunk amellett, ami ki­vihető s nagy áldozatokba nem kerül. Ha valaki, úgy én vagyok az, aki a ne­velésügyért, a jó iskoláért él-hal; és engedje meg tisztelt Kosztka úr, hogy kénytelen vagyok azt mondani, hogy mindaz, ami eddig történt, csakis egyedül az én fáradságomnak gyümölcse. 118

Next

/
Oldalképek
Tartalom