Jancsó Éva – Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1686–1689 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 61. (Salgótarján, 2012)
1686
ténő alkalmazkodásra. Mert ha a katonai végrehajtás ezekre a lakosokra bármi váratlant hozna, azt nem a vármegyének, hanem egyedül saját engedetlenségüknek tudhatják be. Ami a porciók mennyiségét illeti: ha e tekintetben a megyénél bármiféle jogos és ésszerű okokkal alátámasztva kérelmezték volna annak elengedését, a megye kész lett volna nekik méltányosan kedvezni. Mivel azonban ezt elmulasztották, ismerjék el, hogy ez az ő hibájuk, így hallgatásuk révén az egyetértők közé számították őket. A bizonyságlevél mellékesen történő utólagos kiadását (testimonialium collateralis extradatio) semmiképpen sem szabad megengedni, ezt a gyakorlat és a szokás folytonossága is akadályozza, következésképpen a kérelmezők a bizonyságlevél hiteles kiadását egyáltalán nem támadhatják meg. Mindezekkel együtt a megye fenntartja magának a lakosok felett bírt igazságszolgáltatást és akaratnyilvánítást, előbbi vi- szontellentmondásuk jegyzőkönyveztetésével együtt. Nógrád vármegye kisgyűlése 1686. március 14. Losonc oppidum 25. (IV. 185-186.) Felolvassák gróf Jacob Ludwig Windischgrätz március 12-én, Rozsnyón kiadott, a vármegye alispánjához írott levelét, melyben tudatja a megyével, hogy március 29-re Rimaszombatba az alispán teljes vagyonvesztésének terhe alatt okvetlenül szolgáltassanak 2000 cölöpöt. Ezt azon erődítési munkák céljára hajtsák be, amelyet a kitűzött időpontra el kell végezniük. A vármegye közönsége elhatározza, hogy ez ügyben írni kell Windischgrätz grófnak, hogy mivel ezt a megszabott igen rövid határidőre és oly nagy számban az állatok hiánya és a megye rossz helyzete miatt lehetetlen végrehajtani, valamint a szerencsétlen népet is annyira megterhelnék, ha ebből a megyéből szállítanák a kért cölöpöket, ezért ha azokat kitűzött határidőre nem lennének képesek beszolgáltatni, azt ne rója fel hibául a megyének. Ha a mondott időre a gróf a Rimaszombat közeli erdőkből tud gondoskodni a fák kivágatásáról, ez idő alatt a megye sem fogja elmulasztani, hogy egy hétre 20 erre alkalmas szekeret rendeljen. Arról, hogy a cölöpök milyen hosszúak és vastagságúak legyenek, a megye várja az értesítést. 21