Jancsó Éva – Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1686–1689 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 61. (Salgótarján, 2012)
1689
743. (V. 13.) Bizonyosra veszik, hogy a megyére a jövőben is adót fognak kivetni, ezért a kényelmetlenségek és a katonai végrehajtás elkerülése érdekében - bár még az adó mértékéről nincs tudomásuk - portánként 100 rajnai forintot vetnek ki. Ugyanakkor azt a nyilatkozatot teszik, hogy ne úgy vegyék, hogy ezt az adót havonta fizetniük kellene, egészen addig, míg a megye nem határoz a behajtásról. 744. (V. 13.) A budalehotaiak és a polichnóiak kérvényt adtak be a megyéhez, mert a divényi katolikus plébános éves ellátmányt követel az evangélikus híveken is, amelyet ők a saját lelkészüknek fizetnek. A megye kérésére Zichy István (illustrissimus) nézze át a törvényeket, mert eddig ilyen követelés még nem fordult elő. 745. (V. 13.) Megkérik a Kishonti járást, hogy közöljék a kézműves és egyéb termékek nemrég kiadott árszabását, melynek utána a megye is kialakítja a saját árszabását. 746. (V. 14.) Mivel [Kajali Pál] jegyző távolléte miatt elhalasztották a törvényszéki ülést, a következő alkalmat a következő év január 16-17-re tűzik ki, vagy ha szükséges lenne, akkor január 18-cal is megtoldják a törvényszék időpontját. A következő közgyűlési napként pedig november 28-át jelölik meg. Mindkét gyűlést Losoncra hívják össze. Ha ezenközben valami bizonyosat tudnának meg a vármegyét érintő adóról, akkor arra az esetre felhatalmazzák az alispánt, hogy azokkal, akiket maga mellé vehet, osszák ki a portákra az adót. Nógrád vármegye közgyűlése 1689. december 19. Losonc oppidum 747. (V. 14.) Felolvasták Ferdinand Gobert Aspermont (excellentissimus) kassai generális levelét, amelyben tudomásul veszi, hogy a megye tehernek tartja az általa odavezényelt császári helyőrség (salva guardia) eltartását, ezért írt a szomszédos parancsnokoknak, hogy vonják ki a helyőrséget a megyéből, a megye pedig írásban jelentkezzen a helyőrség kivonásának ügyében ezeknél a parancsnokoknál. 748. (V. 14-15.) Felolvasták Heves vármegye levelét, amelyben közük, hogy a Hatvan mezőváros körüli vitáktól nem fognak visszalépni, hanem várják, hogy a nádor közölje hivatalos ítéletét a hozzá küldött Koháry István (illustrissimus) vicegenerálissal. Mivel azonban a tél miatt sem a vita okának helyszínét nem lehet megszemlélni, sem pedig a majdan születő döntést végrehajtani, ezért kérik Koháryt, hogy figyelmeztesse Heves vármegyét, hogy óvakodjon attól, hogy a mezőváros őket is bepanaszolja, a döntés végrehajtásáig egy lakosra se rójon ki terhet, mint azt tette Nógrád vármegye. Hogy ezen ügy a 193