Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

1672

bírták békességben, és a területén belül található szántóföldeket is mindig a vecseklői jobbágyok művelték, ahogy most is ott vannak őszi és tavaszi ve­téseik, melyekből a király és a földesúr dézsmáját fizetni fogják. Amennyi­ben Balassa akármiképpen zaklatni fogja a nevezett falu lakóit, ünnepélye­sen tiltakoznak, hogy mint Vecseklő földesurai úgy jogi úton, mint az önvé­delem eszközével készek lesznek jobbágyaikat megoltalmazni. Minderről bizonyságlevelet kérnek. Nógrád vármegye közgyűlése 1672. augusztus 20. Fülek praesidium 406. (III. 198.) Közzéteszik a főispán alispánnak szóló parancslevelét, ben­ne az uralkodó egy másik levelével, amelyben értesíti a megyét, hogy a me­gye adófizetői az új adókivetési kvótának csak a felét kell, hogy fizessék. 407. (III. 198.) Kihirdetik a pozsonyi magyar kamara kiküldőlevelét, amellyel ismerteti a megyével, hogy az összes dézsmák begyűjtéséhez - az uralkodó és a kamara utasításainak megfelelően - idősebb Borcsiczky (Bor- siczky) Istvánt és Bezegh Györgyöt (generosi) küldték ki. 408. (III. 198.) A dézsmák ügyében Melczer Jánost és Gyürky Pált követ­ségbe küldik a pozsonyi kamarához, és ha szükséges, Őfelségéhez is, felsze­relvén őket követutasítással, útiköltségül pedig 50 tallért rendelnek számuk­ra. Az esetben, ha a követek közül az egyik visszamaradna és nem vállalná a követséget, a másiknak 20 tallér útiköltséget adjanak. 409. (III. 198.) Hasonlóképpen a követ kérje a portaszám újbóli megálla­pítását is. Nógrád vármegye közgyűlése és tisztújító széke 1672. szeptember 12. Fülek praesidium 410. (III. 198-199.) A főispánnak a megyéhez küldött rendelése szerint Némethy Pál alispánt, Battik Gergely másodalispánt, Michalek Miklós, Szi- lassy András, Pelargus György és Battha Bálint szolgabírákat, és ugyanígy Dúló György jegyzőt megerősítették hivatalukban. A főispánt minderről írásban kell értesíteni. 411. (III. 199.) A vármegye közönsége elhatározza, hogy a magyar kama­rának az új portaszám-megállapítás ügyében kiadott levelére megfelelő for­mában vissza kell írni, és ezzel együtt még arra a levélre is, melyet a lerótt adókivetésről benyújtandó számlák ügyében írt a megyéhez. 124

Next

/
Oldalképek
Tartalom