Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

1670

és lebecsülve azt, a törvényes tiltás megtörténte után is makacsul igénylik a szabad használatot, és ebből a tiltakozó igen nagy kárára és hátrányára nem engednek. Battha Bálint a protestációról és az özvegy jogainak jövőbeni meg­védéséről bizonyságlevelet kér, melynek kiadását elhatározzák. 92. (III. 48.) Néhai Kajdi János özvegye írásban, emlékiratban (memóriá­ié) kéri a megyét, hogy az egykoron egy gonosztevő nőszemély által Besz­tercebányán eltulajdonított javainak ügyében járjon közben a besztercebá­nyai tanácsnál és [Giovanni Andrea Joanelli] kamaragrófnál. A megye kö­zönsége ír mindkettőnek, hogy adjanak utasítást és parancsot a panaszost megillető pénzösszeg visszaadására. Ugyanezen özvegy kérelmezi továbbá a borban járó, szolgabíróknál szo­kásos fizetség kiutalását, mely férje után árváinak járna. Mivel néhai Kajdi János a sors kedvezőtlen akaratából nem töltötte ki a teljes évet hivatalában, azt határozzák, hogy akkora rész járjon nekik, mint amekkora most Battha Bálintot mint szolgabírót megilleti. 93. (III. 48-49.) Balassa Kristóf gróf (illustrissimus) saját személyében ki- állván előadta, hogy nemrégiben, mivel a szolgabíráknak nem állt megfelelő összeg a rendelkezésükre, ezért Balassa Imre gróf gondoskodott a katonák élelmezéséről, ezért az igazság úgy kívánja, hogy ugyanezen szolgabírák té­rítsék meg a gróf költségeit. A megye közönsége - a jegyző távollétében - helyt ad követeléseinek. Nógrád vármegye közgyűlése 1670. október 10. [Fülek praesidium] 94. (III. 49.) Mindenekelőtt felolvassák I. Lipót válaszát, melyben közölte, hogy mindazokat, amiket a bebörtönzött szolgabírák ügyében írtak, kegye­sen tudomásul vette. Az ügy az új, Lőcsén működő bizottságra tartozik, on­nan kell várni a megoldást. I. Lipót írt ennek a bizottságnak, hogy alaposan tárgyalják meg ezen ügyet, s Őfelségét mihamarább tájékoztassák, hogy ele­gendő tudomást szerezhessen az erről szóló, későbbiekben kiadandó ren­delkezéshez. Amíg a döntés meg nem születik, a fogvatartás szigorúságán enyhíteni kell. 95. (III. 49.) Idősebb Gyürky István (egregius) kimerítően beszámol kö­vetségéről úgy, ahogyan azt az előző nap a Heves megyeiek gyűlésében is előterjesztette. 96. (III. 49-50.) Ugyanezen Gyürky Istvánnak, beszámítván a beszámítan- dókat, a saját kiadásait éppúgy, mint a kölcsönbe felvetteket, a három megyé­től, úgymint Nógrád, Heves és Pest megyéktől, 60 tallért rendelnek számára. 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom