Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)
1685
581. (IV. 65-66.) A vármegye következő közgyűlését december 29. napjára hirdeti meg, ha pedig a szükség eközben úgy követeli, vagy ha a követük a kijelölt időre visszatérne, az alispánnak legyen szabad az időpontot előre hoznia. Nógrád vármegye közgyűlése 1685. február 5. Gács vára 582. (IV. 66.) Felolvassák Magyarország nádorának (excellentissimus) 1684. december 6-án, Bécsben kelt levelét, melyben tudatja, hogy tudomására jutott a megye megállapodása Abele hadbiztossal a téli beszállásolás ügyében. Mivel korábban azt határozták, hogy utazzon Bécsbe s hivatalból közvetítsen az uralkodónál (I. Lipót), s eszközöljön ki valami könnyítést, ennélfogva ha megegyeztek a gróffal, vagy már el is végezte az árszabást, azt a lehető leggyorsabban küldjék át a nádor számára. 583. (IV. 66.) Közzéteszik az uralkodó (I. Lipót) a beszállásolással kapcsolatban kibocsátott másik levelét, amiben súlyos neheztelésének terhe mellett óva int néhány csapatot és tisztjeiket, hogy azoktól a lakosoktól, akikhez be lettek osztva, a téli beszállásoláskor többet merészeljenek kicsikarni a rendelkezésében megszabottnál. Hasonlóképpen tartózkodjanak a kicsapongásoktól, de a hadbiztosa, Breuner (Brenner) főhadbiztos által meghatározott limitáció szerinti porciót ki-ki hajtsa be. 584. (IV. 67.) Ennélfogva elhatározták, hogy mivel Abele hadbiztos megérkezett Besztercebányára, az alispánnak a szolgabírákkal együtt minél gyorsabban fel kell őt keresnie, hogy tudósítsák és meg is egyezzenek vele a téli beszállásolás ügyében. Az alispánnak legyen lehetősége, hogy részgyűlést tartson Besztercebányán azokkal, akiket maga mellé akar venni, s miután megtörtént a kölcsönös megegyezés a szomszédos megyék tisztviselőivel, azt, amit hasznosnak és megfelelőnek ítél majd a megye számára, közölje Abele báróval. A vármegye közönsége pedig elrendeli, hogy erről majd a nádort is tájékoztatni kell. 585. (IV. 67.) A megye alispánja előadta Kajali Pálnak, a megye jegyzőjének Bercsényi Miklóshoz és Rechperg Mária Katalin grófnőhöz (excellentis- sima), néhai Forgách Ádám gróf (excellentissimus) özvegyéhez címzett levelét, amit néhány gácsi (Gácz) katona által - miként ürügyül felhozták - a törökök tulajdonában lévőnek vélelmezett jószág elhajtása ügyében írt. Közzétették továbbá ugyanezen uraknak és úrnőnek az alispánhoz szóló levelét, melyre a következő határozatot hozták: ha Koromzay János Bécsbe fog utazni, ennek elintézése az ő feladata lesz. A megye nevében el kell őt látni a sérelmeket pontokba szedő utasítással (litterae instructionales), amit majd 173