Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

1683

Imrének, és meg kell őt nyerni maguknak, az elfogott személyek átadásának ügyében azonban meg kell tartani a jogszabályokat és az ország törvényeit. 465. (IV. 16.) A vármegye közönsége elhatározza, hogy Losonc oppidum kérelmét mind a nemesség, mind pedig a városi polgárság érdekében Caraf- fa gróf (excellentissimus) figyelmébe fogja ajánlani. 466. (IV. 16.) Elrendelték, hogy a másodalispán mutassa be az előbb idé­zett kérelmet Duglas (Dughlas) gácsi (Gácz) parancsnoknak is, továbbá jár­jon közbe Battha Pál szolgabíró ügyében is, akivel elég sértő és méltánytalan módon bántak a németek. Nógrád vármegye közgyűlése 1683. december 18. Losonc oppidum 467. (IV. 16.) A másodalispán és a mellérendeltek jelentést tettek Caraffa grófnál (excellentissimus) tett követségükről. Eszerint Caraffa sértő szavakkal illette az alispánt, és egy maga által készített kötelezvényt tett az alispán elé, és kényszerítette annak aláírására. Mivel a hasonló, kikényszerített kötelezvé­nyek a hazai törvények szerint érvénytelenek, a megye nem fogja elmulaszta­ni, hogy megtalálja a megfelelő jogorvoslatot. Minthogy a dolgok jelenlegi ál­lása szerint a megye kebelében állomásozó, és a napokban érkező katonaság könnyen a megye és a szegény nép vesztét okozhatja, ezért a megye, meg kí­vánva előzni az efféle bajokat, kénytelen-kelletlen a kivetett kvártélyösszeg el­osztására kiküldi a másodalispánt, a szolgabírákat és mindazokat, akiket ma­guk mellé tudnak majd venni, hogy arányosan a porták száma szerint vég- hezvigyék az adókivetést. Mivel az elosztás minden bizonnyal késedelemmel fog járni, ezért a közgyűlést is 20-ára és az azt követő napokra halasztják, hogy egyrészt a megtörtént kirovásról jelentést lehessen tenni a megyegyűlés előtt, másrészt pedig a szükség szerint gondoskodhassanak a megye egyéb ügyeiről is. 468. (IV. 16.) Ezenkívül a másodalispán azt is jelentette, hogy Caraffa fel­ajánlotta, kész megegyezni a november 1. és 15. közötti beszállásolás és a porciók könnyítéséről, ha a megye teljes felhatalmazással elküldené hozzá december 27-ig követeit Besztercebányára. Ha nem adnának nekik elegendő felhatalmazást a tárgyalásra, jobb, ha otthon maradnak. 469. (IV. 16-17.) A felajánlott fuvaros lovak tekintetében, amelyek közül - nem lévén szelídítettek - járomba fogás közben egyik-másik könnyen el­pusztulhat, Caraffa azt óhajtja, hogy a veszteség pótlására számuk 8 legyen, mindegyik nemes fajtájú, különben jobb, ha semmit sem ajánlanak. A má­sodalispánt bízzák meg, hogy - mivel a lovakat Pest és Heves megyével 139

Next

/
Oldalképek
Tartalom