Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

1672

hálygerege lakóit Forró praedium mindenféle használatától, az ottani legel­tetéstől, a föld felszántásától és bevetésétől. Először azért, mivel ugyanezt a Forró praediumot az említett Mihálygerege lakosai ki akarják sajátítani és vita tárgyává akarják tenni. Másodszor azért, mert a múlt évben a nevezett praedium makkját az említett possessio lakói lelegeltették állataikkal. Har­madszor pedig azért, minthogy a mihálygeregeiek még életében megenged­ték a néhai Mocsáry Ferencnek - biztosítékot adva neki -, hogy Liptagerege possession élő jobbágyai nemcsak Forró praediumon, hanem bizonyos vita tárgyát képező más helyeken is békében megmaradhatnak egészen a jogi döntéshozatalig. Mivel ez még egyáltalán nem történt meg, ünnepélyesen tiltakozik és nyíltan és nyilvánosan eltiltja a mihálygeregeieket embereik el­fogásának, a nevezett pusztán talált jószágaik elhajtásának és elvesztésének büntetése mellett. Tiltakozásáról bizonyságlevelet kér. 384. (III. 185-186.) Gyarmati Balassa (Balassy) Adám (spectabilis ac mag- nificus) személyében törvényes prokurátora, Ajtich Horváth Péter a túród Boldogságos Szűz Mária konvent prokurátorállító levelével megbízva, ün­nepélyesen tiltakozást, tiltást és ellentmondást ad elő, miszerint a tiltakozó tudomására jutott, hogy garamszegi (Garamszeőg) Géczy Gábor (genero- sus) és érdektársai a Tótfaluban tartózkodó, és a tiltakozó által indított visszahelyeztető per alatt álló szökött jobbágyait jelenlegi lak-, avagy tartóz­kodási helyükről, mely Géczy Gábornak és társainak garamszegi possessió- jában van, máshová akarják vinni és vezetni, és az ellenük a megyében indí­tott pert meg akarják zavarni, továbbá a fölöttük kétségtelenül bírt jogot visszatartani. Mivel a tiltakozó időben akar gondoskodni jogairól, eltiltja Géczy Gábort és érdektársait a jogaira ártalmas cselekedetek folytatásától, és a nevezett jobbágyok jelenlegi tartózkodási helyükről ilyen-olyan ürügyek alatt történő és kifejezetten ártalmas kivezetésétől. Határozottan kinyilvánítja, hogy jogai sérelmére van, ha Géczy Gábor és érdektársai így akarják folytatni és intézni az ügyeket. Kötelességének tartja, hogy ez ellen mindent a legjobb módon megtegyen. Minderről bizonyságlevél kiadását kéri. Géczy Gábor is kész arra, hogy jogait megvédje. 385. (III. 186-188.) Dienes Anna (generosa), néhai Soós Ambrus özvegye nevében törvényes prokurátora, Ibrány László (nobilis) ünnepélyes tiltako­zást és tiltást terjeszt elő, miszerint az elmúlt napokban Szirák (Sirak) pos­sessio lakosai által törvénybeli meghagyással el lettek tiltva bizonyos földek haszonélvezetétől, mindenféle használatától és birtoklásától, melyek Bér possessio határain belül fekszenek, és amelyeket addig Bér birtokosai és la­kosai, kiváltképpen pedig a tiltakozó és a birtokon élő jobbágyai szabadon és békében birtokoltak. Ezért a tiltakozó még idejében gondoskodni akarva jogai teljességéről, viszonttiltja Szirák possessio birtokosait és lakosait, és ünnepélyesen tiltakozik tulajdonjogának megzavarása miatt, valamint hogy őt meg szándékoznak fosztani ezen földek minden jövedelmétől, a benne lé­116

Next

/
Oldalképek
Tartalom