Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

Előszó

egyszerre három fronton támadták meg, sőt később Oroszország is csatlakozott a Szmt Ligának nevezett szövetséghez, Lipót pedig időlegesen fegyver- szünetet kötött Franciaországgal, hogy minden erejét Magyarországra összpontosíthassa. Ugyan Budának, mint a legerősebb magyar végvárnak az ostroma már 1684-ben megkezdődött, de Lotharingiai Károly seregének ekkor még meg kellett hátrálnia. A győzelem csak két évvel később, 1686 őszén sikerült, melyet Európa-szerte hálaadó misékkel, tűzijátékokkal és karnevállal ünnepeltek. 1687 augusztusában pedig Nagy harsánynál arattak fényes győzelmet a keresztény seregek, melyet második Mohácsként is emlegetnek. Ez a diadal egyszer s mindenkorra megakadályozta, hogy a török valaha is visszavívja Buda várát. Ekkor még úgy tűnt, hogy a törökök feletti végső győzelem is küszöbön áll, de XIV. Lajosnak nem tetszett I. Lipót hatalmának és tekintélyének jelentős növekedése, ezért 1688-ban, felrúgva a négy évvel korábban húsz évre kötött fegyverszünetet, hátba támadta a császárt, kétfrontos harcra kényszerítve a Habsburgokat. Ez ugyan elhárította a Török Birodalom balkáni területeit fenyegető veszélyt, sőt Belgrádot is sikerült visszafoglalniuk, de Magyarországot és Erdélyt örökre elvesztették. Bár a török teljes kiűzéséig, az ország visszafoglalásáig még majd tízéves, rengeteg vér- és anyagi áldozatot követelő küzdelem következett, de az 1699-ben megkötött karlócai békével az ország a Temes-vidék kivételével megszabadult a 150 éves török megszállástól. A három részre szakadt ország egyesítése elől elhárult az akadály, de függetlenségről szó nem lehetett: Erdéllyel, mint különálló tartománnyal együtt be kellett tagozódnia a Habsburg Birodalomba.

Az ország helyzetének előbbi felvázolásából következik, hogy Nógrád vármegyére ezekben az években is igen súlyos terhek és megpróbáltatások nehezedtek, az elszegényedés és kiszolgáltatottság a végső nyomorba juttatta az ott élők maradékait. A bejegyzések az előző kötethez képest is meglehetősen egysíkúak. Törvényszéki ülést nem is tartanak, az elenyésző számú vitás, peres ügyet a közgyűléseken tárgyalják. Ahogy már az előző évek bejegyzéseiből tudható, a „nyomorult hódultsági" megye számára a legnagyobb gondot, s a legfontosabb kivédendő problémát a végvári katonaság helyébe lépő császári katonaság eltartása jelentette, mely terheket ezekben az években a Thököly-féle katonaság dúlásai és fosztogatásai is tetézték. Továbbá nyomon kísérhetjük a császár, a nádor, Rabatta főhadbiztos és a megye hosszú levelezését. I. Lipót kiáltványában szemére hányja a megye nemességének a Thö- köly-féle mozgalomhoz való csatlakozását, mely bűnüket a Pozsonyban ösz- szeült bizottság előtti megjelenésükkel és a török ellen indítandó harcban való személyes részvételükkel tehetik jóvá. Bár a megye nemessége magyarázkodik, hiszen Thököly felső-magyarországi uralmának idején nem volt más választásuk, valójában helyzetük akkoriban könnyebbé vált: a nép megszabadult a vallásüldözéstől, a kiszámíthatatlan katonai terhektől, a kegyetlen német zsoldosoktól. A bujdosók hazatérhettek és visszakapták jószágaikat, a

9