A szécsényi seregszék jegyzőkönyve 1656–1661 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 59. (Salgótarján, 2010)

Tartalomjegyzék

jí^ötétünk a szécsényi seregszék 1656 és 1661 között vezetett eredeti jegyzőkönyvét adja közre, amely 2003-ban került elő Kolozsvárott. A túlnyomórészt magyar nyelvű szöveg egyrészt a magyar katonai igazságszolgáltatás történetének ritka forrása, másrészt éles fényt vet Szécsény és Nógrád megye korabeli viszonyaira, kiegészítve a töredékesen fennmaradt vármegyei iratanyagot. A jegyzőkönyv segítségével nem csak a szécsényi magyar vitézek és családjaik egymás közötti konfliktusait, a végvárváros sajátos világát, a virágzó rabkereskedelmet ismerhetjük meg, de a polgári lakosság és a katonaság állandó súrlódásait is. Szécsény ekkor játszotta története során a legnagyobb szerepet: 1663-ig, az újabb oszmán offenzíváig a Duna-Tisza köze magyar hódoltatásának elsődleges bázisául és több vármegye menekült nemességének lakóhelyéül szolgált. A jegyzőkönyv éppen ezért a Hódoltság történetének is értékes forrása. Életrajzi adattárral, bevezetővel és mutatókkal ellátott kiadványunkat abban a reményben bocsátjuk közre, hogy a korszakkal foglalkozó történészeken túl a történelem iránt érdeklődő nagyközönségnek is hasznára lesz majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom