A szécsényi seregszék jegyzőkönyve 1656–1661 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 59. (Salgótarján, 2010)
Pálffy Géza: A szécsényi seregszék eddig ismeretlen jegyzőkönyve (1656–1661) - „Végvári mikrotörténet": a szécsényi seregszék jegyzőkönyve
derült, hogy mind a füleki seregbíró, mind az érsekújvári hadbíró lovasfőle- gényként, azaz néhány lovast tartó katonaként is szolgált, azaz főkapitányaik ekként biztosítottak számukra jelentősebb jövedelmet. Mindezek után a kérdés csupán az volt, Koháry István füleki és szécsé- nyi főkapitánynak sikerül-e Bécsben elérnie, hogy füleki vára mellett Szé- csényben is rendes, fizetett seregbírát alkalmazzanak. 1655 nyarán ezt végül - úgy tűnik - nem ő, hanem Forgách Ádám bányavidéki generális harcolta ki Bécsben, aki (ne feledjük) Szécsény birtokosa és egykori (fő)kapitánya is volt.128 így ő mind földesúrként, mind a végvidék főkapitányaként egyaránt alapvetően érdekelt volt abban, hogy a saját birtokait és várát is védelmező szécsényi katonaság soraiban minél nagyobb rend honoljon, az Ipoly-parti „vitézlő sereg" peres ügyeit pedig rendszeres jelleggel tárgyalhassák meg. Koháry (fő)kapitány kérelmét ezért Forgách generális kitartóan támogatta egy Szécsénybe kinevezendő seregbíró - miként a Haditanács iktatókönyve (a magyar seregbíró szót a korabeli német szakterminussal németre fordítva) fogalmazott: „regimentsschultheis zu Sechin", illetve „nacher Setschin begehrter Schultheiß"129 - ügyében. Körülbelül egy hónapnyi tárgyalás során végül sikerült megegyezni Bécsben Jakob Rauch von Rauchenberg főmustzetnek seregbíróságomra extraordinari, egy hóra 16 forint jó pínzt fizetnek, mely tíszen itt való pínzt 19 forintot 120 pínzt. És az mennyi hóra az katonáknak fizetnek pínzül, annyi hóra nekem is, és posztóul hat hóra, lovára peniglen még eddig az itt való seregbí- ráknak nem fizettek. Hanem az mostani fizetéskor az commissarius látván már egynéhány ízben való fáradozásomat két lóra való fizetésre írattak be, és én - minthogy elébb holt egy jó katonánk meg az Gombkötő uram hadábúl, csak az őkegyelme hadnagysága alá írattam magamat, míg Isten őnagyságát főkapitány urunkat behozza. Az két lóra meg kell vártáltatni, melyrűl az újvári seregbíró uramnak írtam volt csak ez elmúlt napokon. Melyre ilyen választ írt őkegyelme nekem mindjárt ab initio az őkegyelme levelében: »Az kegyelmed levelét vettem, és kívánságát lovára való fizetíse vígett az szolgálat mivoltárúl vettem. Arrúl énnekem is meg kell circáltatnom, ha mikor az szükség kívánja, és más nem találkozik. De minthogy énnekem feles foglalatosságim és dolgaim vadnak, az aránt tekintet vagyon rám. Ha mikor hír és egyéb szükség vagyon, magam böcsületire nézve fölülök magam is, és szolgáimat - ha magam nem mehetek - elküldöm, de az mint írám, nem szintén oly stricte, mint mások, akiknek egyébaránt annyi foglalatosságok nincsen, mint nekem.« Egyébrűl is ír őkegyelme kegyelmednek, jövendőben kell gondját viselnem, mert eddig még csak abban volt az seregbíróságnak mivolta, az mint feljebb megírtam nagyságodnak. Az vártálás dolgábúl úgy hiszem nagyságos uram, hogy itt is tekintet lészen reám, mint Újvárban Nagy János uramra, és ha Kajái uram lészen szécsényi seregbíró [kiemelés P. G.], tudom az aránt nagyságodtól is lészen tekintet őkegyeimére." A levél érdemi részét rendkívüli érdekessége miatt teljes terjedelmében közöltük. Jankovith János id. Koháry Istvánnak, 1654. aug. 3., Fülek: MOL X 1047. No. 769. - 40575. d. 128 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 312. f. 116. (1655. jún. 17.), vö. még uo. Exp. Bd. 311. f. 186., f. 297. 129 Uo. Reg. Bd. 312. f. 102. és uo. Exp. Bd. 311. f. 297. (1655. júl.) 42
