A szécsényi seregszék jegyzőkönyve 1656–1661 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 59. (Salgótarján, 2010)

Pálffy Géza: A szécsényi seregszék eddig ismeretlen jegyzőkönyve (1656–1661) - „Végvári mikrotörténet": a szécsényi seregszék jegyzőkönyve

szerint be is idéztek: „Ennekutána valaki az vitézlő rendek közül akár csatára, és akár egyéb dolgaira nézve kapitánya engedelme avagy híre nélkül elmégyen, feje üt- tessék el érette minden személyválogatás nélkül." Ezzel kapcsolatban rögtön For- gách Ádám bányavidéki generális 1648 júniusában - éppen a szécsényi várban - kiadott, több mint negyven pontból álló, nevezetes végvidéki rendtartására gondolhatnánk,50 csakhogy annak második pontja másról (az ünnepek megtartásáról) szólt, ilyen szövegezésű passzus pedig nem szerepelt az artikulusok között. Forrásunk tehát azt valószínűsíti, hogy Forgách az 1648 utáni évtizedben vagy módosította a végvidék hadirendtartását, vagy - ami még valószínűbbnek látszik - külön ediktumot bocsátott ki a szécsényi végvár számára. Ezt talán a hatvani szandzsákbég 1656 nyári fogságba esését követő, idézett diplomáciai bonyodalmak hatására tehette. E feltételezést erősíti egyrészt a lévai vár számára 1678-ban készült, már említett külön várrendtartás, valamint az is, hogy a seregszéki jegyzőkönyv egy 1659. augusztusi perében (66/CIL), egy szitkozódási ügy kapcsán ugyancsak egy olyan hadiszabályzatra történt utalás, amely nem lehetett azonos a végvidék 1648. évi rendtartásával. A szécsényi végvárnak tehát ugyancsak saját ediktuma (is) kellett, hogy legyen. (Nem zárható ki persze az sem, hogy ezt - a lévai példához hasonlóan - egy korábbi seregszéki ülésen dolgozták ki, még valamikor az 1650-es évek első felében.)

A két szécsényi katona feje mégsem hullott porba. Az ítélet ugyanis - miként erre már a korábbi kutatások is utaltak51 - fenntartotta a végvidéki főkapitány kegyelmezési jogát: „fönntartván mindazonáltal is ebben generális urunk őnagysága autoritását, melyet őnagysága azon punctumban reservál is magának, ha őnagysága gratiát akar nekik adni" (37/LVII.). Ezzel Forgách generális bizonyosan élt is, hiszen több mint egy esztendővel később Bárkányi Bálint egy anyagi jellegű perben már felperesként szerepelt (60/XCIL). Ám 1651-ben más - a törököket kifosztó - szécsényi katonák is elkerülték a halálos ítéletet, hiszen csupán „bizonyos ideig való fogságos temlecezésre" ítélték őket (F). Miként akkor a seregszék indokolta: „nem látván az török pártról is, hogy az excursióért [értsd: portyáért] senkit is nemhogy halállal, de kisebb büntetéssel is megbüntettek volna." (F)

Bár 1656-ra a Magyar Királyságban a polgárháborús állapotok már közel egy évtizede, az 1645. évi linzi békekötés óta véget értek, a hatásukra bekövetkező állapotokról forrásunk is tanúskodik. A 17. században ezeket elsősorban az erdélyi fejedelmeknek, Bethlen Gábornak (1613-1629) és I. Rákóczi Györgynek (1630-1648) a királyság területére indított rendszeres hadjáratai (1619, 1623-1624, 1626, 1644, 1645, nem egy esetben török-tatár segéd50 Kiadása: ILLÉSY 1892b.

51 Vö. PÁLFFY1995. 87. stb.

25