1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)
Előzmények és következmények - Simon Attila: Előzménye volt-e az 1938-as év a csehszlovákiai magyarok 1945 és 1948 közötti jogfosztottságának?
ismeretekkel rendelkezünk. A budapesti kormányzat ugyanis már az első bécsi döntést megelőző hetekben nyilvánvalóvá tette, hogy a Trianon előtti állapotok visszaállítására törekszik. Ezt tükrözte a Földművelésügyi Minisztérium 1938. október 9-én keltezett, „Földbirtokpolitikai teendők a felszabaduló Felvidéken" című tervezete, amely a telepesekkel kapcsolatban egyértelműen „az 1938. október 31-ike után betelepült idegen telepesek gazdasági ingatlanjainak megszerzését és ezeknek megbízható magyar birtokosok kezébe való juttatását" irányozta elő. Noha ennek mikéntjét nem részletezte, a leginkább járható útnak az tűnt számára, ha a telepesek többségétől a legrövidebb úton megszabadul. Ezt a célt szolgálta a visszacsatolást megelőző éles hangú propaganda, amely szintén közrejátszott abban, hogy a telepesek egy része nem várta meg a bevonuló honvédeket, hanem önként északra távozott. A helyükön maradt telepesek többségének eltávolításához a visszacsatolás után bevezetett katonai közigazgatás időszaka látszott a legmegfelelőbbnek. Ez a magyar csapatok bevonulását követően megkezdődött, ám differenciáltan haladt, hiszen a helyi szinten meglehetősen szabadon értelmezett s különbözőképpen végrehajtott kormányzati utasítás csupán a cseh és morva telepesek eltávolítását irányozta elő. Miután egy 1938. november 14-én kiadott rendeletében a pozsonyi országos rendőr-főkapitányság a Magyar- országhoz csatolt területről Szlovákiába menekülő személyek jegyzőkönyvileg rögzített kihallgatását írta elő, ezekről az eseményekről gazdag forrásanyaggal bírunk. Egyes esetekben tényleg csak a cseh és morva telepeseket űzték el, más helyeken a szlovákok is erre a sorsra jutottak. Ugyancsak változatos volt a telepesek elűzésének eszköztára. A bodrogközieket egy-két nappal a visszacsatolás után Királyhelmecre vitték kihallgatásra, ahol a férfiak egy részét bántalmazták is. Ezután autóbusszal az új államhatárra szállították és átrakták őket szlovák oldalra. A Csallóközben leginkább a megfélemlítés, a zsarolás volt napirenden. Ilyenkor az összedoboltatott telepeseknek ultimátumot adtak, hogy 24 vagy 48 órás határidőn belül pakoljanak össze és hagyják el a telepet, máskülönben sem személyükért, sem javaikért nem vállalnak felelősséget. Az ilyen akciók végrehajtói nem annyira a reguláris katonai erők, mint az egyenruhába öltöztetett szabadcsapatok voltak. Fizikai erőszakra azonban csak a legritkább esetben került sor, halálos kimenetelű incidensről pedig csak a Párkány melletti Köbölkút kolóniáról van tudomásunk, ahol a bevonuló magyar csapatokkal fegyveres összetűzésbe került légionáriusok közül ketten az életüket vesztették. A helyi magyar lakosság telepesekkel szembeni magatartásról viszonylag keveset tudunk, ám az bizonyos, hogy a Deák által leírt, a szlovák telepesek ellen a „fanatizált lakosság által vezetett barbár támadásokból" aligha igaz valami. A magyarság, amely kétségkívül örömmel, olykor kárörvendő- en szemlélte a telepesek kálváriáját, leginkább anyagi hasznot remélt az eseményekből, hiszen a lakóhelyüket elhagyó kolonistáktól jóval áron alul jut31
