1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)

„Vonatok Északnak És Délnek" - Krupa András: Áttelepülés – visszatérés. Egy bükkszentkereszti szlovák család kálváriája

hogy maradok élve. így ahogy ültem, férjemnek az ölibe ültem, és a bábaasszony itt vót előttem, ez az öregasszony. Én nem törődtem, hogy itt van előttem, hát így megszültem a ruhába a gyereket. Mikor szültem, hát ő megfogta, mer szülésznő vót, csak öreg. Ez, ez olyan, nem is tudom, hogy min megy keresztül az ember! Hát ez nem lehet! Hát szegény [férjem], hát mit is mondott vóna? Nem mondott semmit, csak ő is reszketett. Mán én nem gondoltam, hogy megmaradok élve."

Az időközben öt fiúgyermekesre szaporodó család feje végül enged felesége unszolásának, s beadják a hazatérés iránti kérelmüket. Az apát azonban tragikus hirtelenségű halála megakadályozza, hogy visszajöhessen. (A gyerekek születési helyei is tükrözik a vándorló család nyugtalanságát.) A fiúk 1960 júliusában érkeztek Bükkszentkeresztre az anyjukkal.

A Telekes család csehszlovákiai viszontagságai nagyon sokban hasonlítanak a gömöri Lévártról Csehországba elhurcolt magyar földműves család kálváriájához.5 Noha ellentétes akarat szenvedő alanyai voltak - a magyarokat deportálták, a szlovák család önként jelentkezett; az egyik büntetésként, a másik „jutalomként" kapta új otthonát -, közös bennük, hogy egyaránt a hamis szemléletű politika akaratából váltottak lakhelyet.

Csehszlovákiába költözésekor Telekes Béláné a helyi vegyes, inkább a kelet-szlovákiai dialektusra inklináló nyelvjárást beszélte. Ott-tartózkodása idején nem tanult meg jól sem csehül, sem szlovákul, s a szülő-nyelvjárását is erőteljesen keveri a magyarral - „makaróni" nyelvű lett. Szlovákos a magyar beszéde is, ez főként az igeragozásban feltűnő (alanyi és tárgyas tévesztése), s szórendje sem mindig magyaros. Önvallomását mégis szívesebben mondta el magyarul. Családja csehszlovákiai életének drámai fordulatokban gazdag, együttérzést keltő útját magával ragadó, sodró lendülettel mesélte el, s történetének élvezetét, megértését a nyelvhelyességi anomáliák nem zavarják. Felhasználta a népi próza értékes alakzatait (szóismétlés, állandó szókapcsolatok stb.) s az élő beszéd ritmikusságát, varázsát.

Hazatérését is ily mély átéléssel mondta el, kiemelve a honvágy szívós hatóerejét. Fiaiban néha felerősödik a szülőhely iránti nosztalgia, de ők is otthon érzik magukat.

„Én már adtam tudtul, én küldtem táviratot, hogy jövök. Autóval jöttek értem, Miskolcra jöttek értünk, ugye üt gyerekkel jöttem, hatan vótunk. Na és aztán, meg mikor hazajöttünk adtak értesítésül másnap vagy harmadnap, hogy jött a vagon. Na és akkor rendeltünk egy autót, aki hazahozta egyszerre vagy kétszerre. Ide, szüleim házába, ide, ide, ide! Szüleim éltek, édesapám, édesanyám, életet ők adtak. Azér ennek adok hálát a jóistennek, hogy segített engem. Csak én is avval vótam szerencsés, hogy édesanyám elfogadott, helyet adott. Hát ez nem könnyű ilyennek, akit nem tudnak elfogadni, visszafo5 Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul. Debrecen, 1991.

182