1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)
„Vonatok Északnak És Délnek" - Krupa András: Áttelepülés – visszatérés. Egy bükkszentkereszti szlovák család kálváriája
itt nincs a közelibe [mármint Bükkszentkereszten - K. A.]. Hát hogy hova vittek minket ehhez a nagy vízhez! De még onnan hurcolkodtak minket éjjel. Éjjel, ahogy oda kitolatták minket, éjjel hurcoltak megint minket traktorokkal, megint hurcoltak a tetthelyre mindenkit. így hogy a gyerekekkel minket - egy román asszony már volt ott letelepedve - oda vittek aludni. Földön aludtunk, le volt ilyen szalmazsákokkal vagy mivel ... Hát ugye reggelig muszáj volt valahol elhálni! Reggel mentünk megnézni, hogy hova tették le minket. Ott vöt a legelőn nekünk letéve a poggyászunk, minden, bútor, minden, nagy dér vöt rajta! Hát ott vöt téve minden. Akkor már néztünk, hogy hol vagyunk! Orvost nem láttunk, gyógyszert nem láttunk, botot nem láttunk, iskolát nem láttunk, semmit az egy világon nem láttunk. Olyan helyen laktunk! Hol vagyunk mink, nemhogy orvost! Nem, nem, egyáltalán semmi, semmi hivatalnok, se tanács, se semmi! Nem! Olyan helyen! Csak amit minket vittek, és lakott ott a faluvégen egy német talán, egy osztrák vagy valaki. Ki tudott ezekkel beszélni? Üres vót a falu. Semmi. Se villany nem vót." A bolt is valahol nagyon messze volt: „No és mentünk, hogy megyünk karácsonyra egy kis káposztát hozni, mert jön a karácsony, fogunk töltött káposztát főzni. A másik asszonnyal, akivel együtt laktunk nem messze, hát lementünk mink egy darabig, de egyáltalán, olyan nagy hófúvások vótak, bementünk a nyakunkig a hófúvásokba! Visszatértünk szépen, mert nem tudtunk. Nagy hófúvások vótak, meg szakadt ott a hó. Nem lehetett közel az utat se érinteni. így visszamentünk, nem főztünk karácsonykor se káposztát. Nem vót nekünk se karácsonyfa, nem vót nekünk semmi az egy világon. Hát ilyen szegényes vót a karácsony, nem vót semmink! Az első karácsony nem vót semmi nekünk. Nem sírtunk. Én nem tudom, a jóisten ilyen erőt adott, hogy bele vótunk nyugodva. Máj lesz valahogy." Tehát az elhagyott, néptelen településen nincs orvos, nincs gyógyszer, nincs községi adminisztráció, nincs iskola, nincs üzlet. A telepeseknek maguknak kell kiharcolniuk, hogy tanulhassanak a gyermekeik. Nemtörődömség jellemzi később az Agcsernyőre való telepítésüket is: földművelő szerszám, eszköz nélkül nagy földterületet adnak nekik, a földművelést nem ismerő családokat pedig kulákká nyilvánítják, a két családot egy szobában helyezik el stb. „No és akkor meg valahogy ki-átvészeltük a telet. Na, akkor az emberek mondták, hogy ilyen helyen lakni nem lehet, hát megyünk. Vittek minket Munkács mellé, ruszki határ mellé: Ruski Cap, Cérna nad Tisu, Ágcsernyő. Ez Ágcsernyő magyarul és Üerna nad Tisu szlovák. Oda vittek minket. És adtak nekünk húsz hold fődet! Voltunk kulákok, ugye. És tették minket egy olyan házba lakni, két családot. 179
