1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)

„Vonatok Északnak És Délnek" - L. Balogh Béni: A csehszlovák–magyar lakosságcsere Komárom-Esztergom vármegyében

lássál, reszlovakizációval próbálkozott.9 1945 első felében - Potsdamig - az egyoldalú kitoloncolás volt a magyar kisebbségi kérdés megoldásának „elméleti sablonja".10 11 A győztes nagyhatalmak közül azonban egyedül a Szovjetunió támogatta minden fenntartás nélkül ezt az elképzelést, Nagy Britannia és főleg az Egyesült Államok ellene voltak. A potsdami döntést követően a magyarok egyoldalú kitelepítésének tervét felváltotta a lakosságcsere addig kevéssé hangoztatott gondolata. A magyarkérdést nem „az egyszerű kitelepítés, hanem inkább a lakosság kicserélése alapján" kell „megoldani" - nyilatkozta 1945 októberében Edvard Benes köztársasági elnök.11

A (cseh)szlovák-magyar lakosságcsere gondolata - mint arra már Safto Mach kapcsán utaltunk - a második világháború ideje alatt jelent meg, és a háború befejezése után vált véglegessé. Fasiszta, polgári és kommunista körökben egyaránt a magyar kisebbségtől való megszabadulás egyik lehetséges változatát látták benne - az önálló szlovák állam hívei éppen úgy, mint a „csehszlovákizmus" eszméjének elkötelezettjei. A magyarok jogfosztásának okait vizsgálva Juraj Zvara szlovák történész leginkább a korabeli csehszlovák viszonyokban gyökeredző „nacionalizmust" emelte ki.12 Szarka László nyomán ezt azzal egészíthetjük ki, hogy a háború utáni új csehszlovák állam nemzetiségi politikáját végső soron a földkérdés határozta meg, a földreform nacionalista alapelve, amely a dél-szlovákiai magyarság birtokainak, ingatlanainak kisajátítását és szlovák nincstelenek közötti felosztását mondta ki. BeneS homogén nemzetállam-elképzelései mellett ez a radikális kommunista nemzeti földprogram volt a másik eszmei alapja a magyarok kitelepítésének, a lakosságcsere végrehajtásának.13

A magyar kormány ellenezte a lakosságcsere gondolatát: egyrészt elutasította a szlovákiai magyarok kollektív felelősségre vonását, másrészt a hazai szlovákok közül sem akart távozásra kényszeríteni senkit, az önként áttelepülők útjába azonban nem kívánt akadályt gördíteni.14 Annál sürgősebb volt a kétoldalú megállapodás kierőszakolása a csehszlovák félnek, amely még a párizsi békeértekezlet előtt dűlőre akarta vinni a felvidéki magyarok ügyét. A magyar kormány zsarolására megkezdődött a kassai kormányprogramban rögzített elvek gyakorlati megvalósítása - a magyar- ellenes intézkedések ekkor váltak tervszerűvé és átfogóvá. Sorozatban

9 A kérdést átfogóan tárgyalta VADKERTY Katalin: A kitelepítéstől a reszlovakizációig.

Trilógia a csehszlovákul magyarság 1945-1948 közötti történetéről. Pozsony, 2001.

1Ü JANICS Kálmán: A hontalanság évei. [H. n.j 1989,168. p.

11 ROMSICS Ignác: Az 1947-es párizsi békeszerződés. Budapest, 2006, 92. p.

12 Juraj Zvara: A magyar nemzetiségi kérdés megoldása Szlovákiában. Bratislava, 1965,30. p.

13 Szarka László: Kiszolgáltatottság. A csehszlovákiai magyarság jogfosztása 1944-1948 között. Új Forrás, 1991 /II. szám, 25. p.

14 Lázár György: Irányzatok és törekvések a magyarországi szlovákság körében (1945- 1948). Történelmi Szemle, 1985/3. szám, 519. p.

141