1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)
Bevezető
A tanulmány megállapítja, hogy a belső telepítés az új csehszlovák állam kiemelt feladatai közé tartozott, és alapfeltétele volt a szláv nemzetállam megteremtésének. Nem titkolt céljai között szerepelt a vagyonszerzés, mivel - a csehszlovák elgondolások szerint - „a megszerzett és szétosztott magyar vagyon lesz az a tartós és szilárd alap, amely biztosítja a volt magyar etnikai területre" betelepített új szlovák társadalom életképességét. Mivel azonban a magyarkérdés szlovák módra való megoldását a nemzetközi normák elutasították, ezért a magyar lakosságot fokozatosan, több hullámban akarták kitelepíteni. Kitér a tanulmány a romániai, bulgáriai, jugoszláviai és egyéb országokból érkező szlovák repatriánsok problémakörére is. A folyamat számszerű eredményét így mutatja be a szerző: a földművelésügyi megbízott 1946. december 1-jei jelentése szerint 196 magyar községben 4113 gazdasági egységet telepítettek be, melyekhez 47 520 hektár földet adtak tulajdonba. Egy 1948 tavaszán készült kimutatás pedig azt tanúsítja, hogy a magyarlakta járásokba 4881 családot utaltak ki. Földtulajdonuk 70 254 hektár volt. Érdekes kontrasztot jelent a kötetben Magdaléna Paríková munkája, mely egyben a fejezet záró tanulmánya is. írása elején Paríková leszögezi: annak ellenére, hogy a szlovákságát vállaló és Magyarországon élő lakosság az anyanemzettől többnyire két évszázada elválva élt, a szlovák etnikum részét képezte, így Magyarországról való áttelepítésüket hazatérésként értelmezi. A szlovákok áttelepülésének egyik okaként Paríková a teljes asszimilációtól való félelmet említi. A reemigránsok bizonyos rétegei (főként a rosszabb szociális helyzetben levők) számára természetesen fontos motivációt jelentett a jobb élet reménye. „Azt is meg kell említeni - állapítja meg a szerző -, hogy a szlovák áttelepültek az ígéretek ellenére ismét kisebbségi helyzetbe kerültek, paradox módon immár az 'anyanemzet' területén." Annak ellenére, hogy a lakosságcsere hatvan éve történt, máig, a már Szlovákiában született korosztályokra is használják az „áttelepültek" („presídlenci") megjelölést. A második fejezet a regionális, közösségi történések bemutatásától a személyes sorsok és cselekvések szintjéig vezeti az olvasót. Fehér Csaba a lakosságcsere egyik fontos hivatalnok-szereplője, Wagner Ferenc és az általa vezetett pozsonyi magyar Meghatalmazotti Hivatal 1946 és 1948 közötti működését foglalja össze tanulmányában. Tanulmánya azért is fontos, mert egy olyan tisztviselőre hívja fel a figyelmet, akinek noha tevékenységét nagy vonalakban már ismerte a történésztársadalom, az eseményekben játszott szerepének részletei mindeddig feltáratlanok és bemu- tatatlanok voltak. A személy értékelése, méltatása mellett a Hivatal tevékenységének bemutatása teszi fontossá a tanulmány beillesztését a kötetbe. Miklós Péter a háború utáni magyar egyházi élet, valamint a közélet egyik kiemelkedő személyiségének, Mindszenty József esztergomi prímásérseknek a csehszlovák-magyar lakosságcsere kapcsán kifejtett tevékenysé10
