1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)
Előzmények és következmények - Magdaléna Paríková: Etnokulturális és társadalmi folyamatok Európában a második világháborút követő migrációk tükrében. A csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény következményei
Az áttelepítés iránti érdeklődést végül, de nem utolsósorban a németek tömeges (Magyarországon ugyancsak megvalósított) kitelepítése is fokozta, hiszen ennek menete és körülményei azt a benyomást keltették a szlovákokban, hogy ottmaradásuk esetén rájuk is ez a sors várhat. Miközben a ki- és áttelepítettek számarányát tekintve megvalósult az államközi egyezményben megfogalmazott reciprocitás, addig a birtokviszonyok esetében az sok esetben nem teljesült. A vagyoni kölcsönösség időnként még akkor sem realizálódott, amikor a „partnerek" személyesen határoztak a csere módozatairól és lefolyásáról, valamint a letelepülés helyéről. A csere „igazságosságát" egy kérdőív is szolgálta, amelyben feltüntették az érintett személyek és családjaik birtokviszonyait. Az adatok alapján választottak az áttelepülőknek lakást és termőföldet, így az esetek többségében mégis sikerült tiszteletben tartaniuk az arányosság elvét. Ez enyhített a re- emigráns családok nyomasztó helyzetén, és megkönnyítette az új környezethez való alkalmazkodásukat.5 Természetesen túlzó lenne az a megállapítás, hogy a csere fájdalommentesen zajlott. A termőföld minősége és mérete pl. gyakran meghaladta az eredetileg, Magyarországon birtokolt föld nagyságát. További gondokat okozott a lakosságcsere megvalósításának időbeli széttöredezettsége, így ugyanis a telepítések célterületeivé más és más terület vált, s nem lehettek tekintettel az eredeti magyarországi lokalizációk egyben tartására. Ebből adódóban ugyanazon községben Magyarország különböző területeiről származó családok kerültek egymás mellé. Azt is meg kell említeni, hogy a szlovák áttelepültek az ígéretek ellenére ismét kisebbségi helyzetbe kerültek, paradox módon immár az „anyanemzet" területén. Hasonlóan fájdalmas - mindkét oldalon csak hosszú idő elteltével csillapuló - probléma volt a családi, rokoni és szélesebb társadalmi háttér elvesztése, hiszen a lakosságcsere hatására mind a szlovák, mind a magyar migránsok hátrahagyták hozzátartozóikat. A családi kötelékek hiányát az áttelepültek csoportján belüli szorosabb és intenzívebb kapcsolatokkal kompenzálták, amelyek gyakran a csoporton belüli házasságkötésekbe torkolltak. A csoportbeli és térbeli endogámia azonban idővel - a munkalehetőségek, később a vegyes házasságok, majd a produktív korba lépők és az iskoláztatási igények miatti fokozódó mobilitás révén - veszített intenzitásából. A helyszíni felmérések eredményeinek elemzése arra enged következtetni, hogy a csoportendogámia jelenlegi megnyilvánulásai nem annyira a lakosság etnikai, mint inkább szociális és vallási hovatartozásából fakadnak. A legjobb példát a vegyes házasságok nyújtják, amelyekben nem ritka, hogy 5 Magdaléna Paríková: Profane und konfesionelle Institutionen und ihr Anteil hei der Integration slowakischer Repatrianten in der Südslowakei, ln: Kulturen-Sprachen-Über- gänge. Köln, 2000, 637-641. p. 107
