Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)

Dokumentumok

166 A templom az első magyar biztosító társaságnál lévén tűz ellen biztosítva, ez az 1700 forint összeget csekély levonással lefizette ugyan, de még mindig elég nagy teher nyomja a hívek vállait. Azonban a hívek serege is meghozta a maga áldozatát, mert önmegadóztatás útján 1700 forintot remél kiteremteni. A díszes templom folyó év november 22-én, Dr. Szeberényi Gusztáv püs­pök megbízása folytán Wladár Viktor esperes által tengernyi, nemcsak hely­beli, hanem a szomszéd egyházakkal és összesereglett hívek jelenlétében fel­szenteltetett, mely alkalommal Wladár Miksa sziráki lelkész épületes magyar beszédet tartott; Maróthy Emil helybeli lelkész felolvasta az építkezés történe­tét, érdekesen ecsetelve az egyes mozzanatokat, Fényes Lajos gutái lelkész ke­resztelt; Szlujka Mihály béri lelkész esketett; Vallentényi Soma dengelegi lel­kész liturgizált és az Úr vacsoráját szolgáltatta ki a presbitériumnak élükön lelkészökkel. Jelen volt Melczer Gyula acsai lelkész a pestmegyei esperesség- ből, mint vendég. Wladár Viktor esperes Efez. 5 20. igék alapján remek, meg­ragadó beszédet mondott s annak végeztével, Fényes Lajos és Vallentényi So­ma lelkészek segédlete mellett fölszentelte a templomot, elénekelvén a „Con- firma Deus hoc opus"1 zsolozsmát s végre áldást adott a hívekre. Az orgona még alku tárgyát képezvén, Szlujka Mihály béri lelkész volt szíves saját harmóniumját1 2 ez alkalomra odakölcsönözni, melyen előbb ma­ga játszva, később Flonéczy Sándor dengelegi tanító, vezette az éneket. A közebéd a papiakon volt, melyen részt vettek: Dessewffy Ottó, gróf Dégenfeld Lajos, Rudnay József, Dessewffy Ödön s több világi és egyházi notabilitás, valamint a hölgykoszorú is szépen volt képviselve. Az egész építkezést Dessewffy Ottó egyházi felügyelő vezette, kiterjeszt­ve gazdag tapasztalatait a legcsekélyebb részletekre is, úgy, hogy csak neki köszönhető, hogy a munka oly jutányos árakon sikerült. Tartsa őt meg Iste­nünk egyházunk javára és díszére még számos évekig! Fényes Lajos. Nógrádi Lapok és Honti Híradó 1885. 49. szám 1 Confirma Deus hoc opus = Erősítsd meg, Istenünk, e művet 2 Harmonium = orgonaszerű hangszer

Next

/
Oldalképek
Tartalom