Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)
Dokumentumok
81 eladás további megyei elhatározástól függ; a dévényi magtár eladása árverés mellőzésével becsáron, a megyei gyűlés jóváhagyásának fenntartása mellett, általam azon indokból vétetett foganatba, mert a megye közönségének e kérdés tárgyalása alkalmával hangulata nyilatkozott meg, miszerint ezen magtárnak becsáron való megszerzéséhez gróf Zichy Károly mint a család legidősbikének a segedelmi magtárba tett nevezetes alapítványát figyelembe véve, elsőbbsége legyen, de különben is ahhoz, hogy az eladási háromezer forintot meghaladó áron felül a helyi körülményeket figyelembe véve valaki többet adhasson, remény alig lehet. A nagyoroszi főépületekre nézve figyelmeztetett, miszerint azok a kilátásban levő óik járásbíróság felállítása mellett jobban értékesíthetők lehetnek, ez okból azokat egy évre haszonbérbe adva, az eladást felfüggesztette, a vanyarczi és bujáki épületek eladása iránt még nem intézkedtem, a bujákiaknál legalább ideiglenes megtartását javallván azon körülmény, miszerint csendbiztosi használatul szükséges szállás Szirákon ez idő szerint állítólag nem kapható, a vanyarczi épületeknek becsáron való eladásához kevés remény lévén, úgy ezen valamint a fülekpüspöki épület, úgy a füleki és szécsényi magtárakra nézve határozati- lag kimondandó, vajon azok esetleg becsáron alul is eladhatók-e? Kötelességem a tisztelt bizottmány figyelmét még különösen a megyei pénztárak állapotára felkérni. A havi javadalmazási pénztárról közönségesen tudva van, hogy a folyó évre felvett kiadási tervezet a fedezetet nyolcz ezer forinttal haladta meg, s így több mint nyolcezer forint fedezethiány mutatkozott, ezen hiányt nevelte azon előre nem látott körülmény is, miszerint a gyalog csendőröket, kik bérük csekélysége miatt a szolgálatot tömegesen elhagyni készültek, s részben el is hagyták, bár emeléssel kellett, utólagos jóváhagyás reményében megnyugtatni, azok bére továbbá megyei intézkedésig 16 forint havi illetményig kiegészítetvén, folytonos, lehető határig vitt takarékosság mellett, a letelt tíz hónap alatt, bár a múlt erről maradt számlák, megyei szegődmé- nyesek ruházati kiadásai, az árvaszéki szükséglettel felszaporodott irodai, előleges tervezetet meghaladó kiadások mind kielégítettek, nagyobb pénzzavar nem állott elő, csak a legújabb időben kényszerültünk pillanatnyi zavar elhárítása érdekében a megyei magánpénztárhoz tisztelt bizottmány jóváhagyásának reményében nyúlni, ez azonban mint ideiglenes kölcsön csakhamar visszapótolandó lesz, és ha a ://: mellékelt számvevői mérleget kevésbé vérmes reményű számításba veszem is, mint azokat főszámvevő úr kilátásba helyezte, mely kilátás szerint a folyó évi költségeinket fedezve még felesleg is mutatkozik, mégis azon helyzetbe vagyok, miszerint szükségét nem látom annak, hogy a tisztelt bizottmánynak az év kezdetén mutat