Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)
Dokumentumok
369 54. kép. Marhavásár Balassagyarmaton az 1910-es években 119. Balassagyarmat, 1910. december 18. Analfabéták oktatása Nógrádban Aki figyelemmel kíséri a Nógrád vármegyei tanügyet, azt fogja tapasztalni, hogy az rövid pár év alatt úgy a magyarosodás, mint a népnevelés és oktatás tekintetében rohamosan halad előre. Az óvodák, iskolák szervezése s államosítása s ezeknek mintegy betetőzéséül szolgáló gazdasági ismétlő-iskolák, valamint ifjúsági egyesületek felállítása, mind arra van hivatva, hogy az életbe kilépő ifjúságban úgy a hazafias szellemet, mint a valláserkölcsös életet továbbra is istápolja, a nem magyar ajkú lakosság között az iskolából hozott magyar nyelvi tudását állandóvá tegye s idegen ajkú honfitársainknál a magyar nyelv gyakorlását elősegítse. Ma már csupán egyes községekben találunk olyan egyéneket, akik régi időkben, talán iskola hiányában, nem részesültek az olvasás és írás áldásaiban. Ezen a bajon segítendő, az országos közművelődési tanács az 1908-9 tanév folyamán elhatározta ugyanis, hogy a vármegyei közművelődési egyesü