Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)

Dokumentumok

356 mívelődési színvonala emelésének, fej­lesztésének leghatalmasabb tényezője, legértékesebb anyaga. Ez az eredmény minden szépen hangzó szónál fényesebben, meggyő­zőbben tárja elő a jubiláns meg nem ér­tékelhető, hervadhatlan érdemét. Minthogy a község közönsége ér­demkeresztet, rangot, kitüntetést nem osztogathat, mondja ki a képviselőtes­tület, hogy Porázik György igazgató tanítónak a magyarosítás, a közmívelő- dés terén kifejtett rendkívüli tevékeny­ségéért nevét és működését az utókor részére örök emlékezésül megörökíti, a tartandó ünnepélyén magát küldöttsé- gileg képviselteti, s jelen határozat egy példányát részére az elöljáróság által kikézbesíteti. Az indítvány lelkes és egyhangú elfogadása után elnök kihirdeti a követ­kező véghatározatot: Véghatározat: Salgótarján nagyközség képviselőtestülete Porázik György igazgató taní­tónak a közmívelődés és magyarosodás terén kifejtett rendkívüli nagy érde­meit megörökítem s e célból a határozati javaslatot egész terjedelmében jegyzőkönyvbe venni rendeli; továbbá: - a tartandó ünnepélyén magát kül- döttségileg képviselteti, és jelen határozat egy teljes szövegű kivonatát ré­szére a főjegyző és bíró által kikézbesítetni rendeli. 52. kép. Porázik György V. 171. a. 51. kötet 124/1910. 114. Balassagyarmat, 1910. június 11. Az utcák nyári locsolásának a megszervezése Balassagyarmaton Elnöklő főbíró bejelenti, hogy az utczák öntözése tárgyában meghozott 138/910 közgyűlési számú határozatnak eleget tett, vagyis ajánlatot kért be Róth Adolf köztisztasági vállalkozótól és Ádám és Berczeller szállítóktól,

Next

/
Oldalképek
Tartalom