Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)
Dokumentumok
244 kórház, mely mértföldre fogja hirdetni a humanizmus szent eszméit. Raisz beszédét tapssal és óvácziókkal fogadták. Ezután dr. Hermann Károly főszámvevő olvasta fel a kórház keletkezésének történetét, melynek adatait alaposan dolgozta fel az aktákból. A helyesen megírt történetet más helyen egész terjedelmében közöljük. Ezzel a megnyitási ünnepély véget ért. A megnyitás után dr. Bogdán Aladár vármegyei főorvos s ezidőszerint helyettes kórházi igazgató főorvos szakszerűen mutatta be a kórház helyiségeit a felette érdeklődő közönségnek, különösen pedig Raisz miniszteri képviselőnek, aki teljes egy óráig vizsgálta a kórház berendezéseit. Raiszt egészen meglepte a kórház nagyszerűsége és annak szakszerű berendezése. Délután egy óra felé a fogatok sűrű száma szállította vissza a közönséget a vármegyeházáig 1.4 kilométer távolságban lévő közkórháztól. Fényes díszebéd követte az ünnepély befejezését, melyen éppen 111-en vettek részt. A konyhát Tóth István vendéglős látta el. A harmadik fogásnál felállott az alispán s egy gyönyörű felköszöntővel a királyért, a királyasszonyért s Mária Valéria főherczeg-asszonyért ürített pohárt. Nagy Mihály főjegyző a megjelent miniszteri osztálytanácsos Raisz Gedeon urat és a vendégeket éltette. Raisz Gedeon a vármegye közönségéért, Laszkáry Pál, Hontmegye árvaszéki elnöke Török Zoltán alispánért, Horváth Danó a közkórház tervezői: Hübner Jenő és Mezey Sándorért, építője: Schiffer Miksáért, dr. Kossaczky Arnold a kórházi kápolna felszentelőjeért, Hottovinszky Károly esperes-plebáno- sért, Balás József ügyvezető kamarai elnök dr. Bogdán Aladár főorvosért, utóbbi a körorvosokért stb. emeltek pohárt, kitűnő szónoki beszédekben. Az ünnepély alkalmából Mária Valéria ő Fenségéhez a következő távirat küldetett: „Fenséged áldásos nevét ragyogtató vármegyei közkórházunk mai megnyitási ünnepélyéről legmélyebb tiszteletünk kifejezésével üdvözöljük fenséges Asszonyunkat és kívánjuk, hogy az isteni gondviselés kegye tartós boldogságot árasszon fenségedre és királyi herczegi családjának tagjaira." Nógrádvármegye közönsége nevében: Török Zoltán, alispán. Végül megjegyezzük, hogy a törvényhatóságok közül csakis Hontvárme- gye volt képviselve Faszkáry Pál árvaszéki elnök úr személyében, Losoncz városát dr. Ottahal Antal rendőr főkapitány képviselte. Elmaradásukat kimenteni kérték: Radvánszky János báró, Zólyomvár- megye főispánja, Répássy Mátyás Zólyomvármegyei alispán és Czibulya Fászló hontvármegyei alispán.