Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)

Dokumentumok

201 függött. Értelmes, keleti arczán ott sugárzott a benső érzelem tisztasága, mellyel szép imáját bensőségesen elmondá. Székfoglaló beszédében a hit hatalmát fejtegette szépen, lelkesedéssel; a hit nyújt balzsamot a beteg szí­vekre, ez vonja el az embert a világnak szerfölött való szeretetétől, a hit, mely gyermeteg szívvel öleli magához a múlt édes emlékeit s nyitja meg az emberi élet jövőjének reményét, mely a tudásban nem lát ellenséget, hanem öntudatosságot; ez szenteli meg az édes földi életet, ez buzdít a szabadság, testvériség, egyenlőség, szeretet nagy elveinek öntudatos tényekben való nyilvánítására; ez követeli meg szeretni az imádott magyar hazát. Jól esett mindenkinek hallania e szép beszédet, melynek összességét a hazaszeretet dicsőítése koronázta meg. Az elhangzott ima után vége volt a beiktatási be­szédnek. Mindenki megelégedve távozott a templomból, kívánva, hogy a derék lelkipásztor igen sokáig és sikeresen működjék városunkban azon el­vek szolgálatában, melyeket ez alkalommal hirdetett. Estve a „Magyar Király" vendéglőben 106 terítékű lakománál gyűlt össze a losonczi izraeliták színe-java s a keresztyén társadalom kitűnőségei. A gazdag s ízletes lakoma minden tartozékaival csakhamar szelíden cserge- dező kedélyességre indította a társaságot. A sültnél felállott az est hőse s szép köszöntőt mondott a legelső magyar emberre, a legalkotmányosabb ki­rályra. Ezután az izraelita hitközség Nesztora,1 az általánosan tisztelt s be­csült Wohl Herman egész lelkesedéssel köszöntötte föl egyháza nevében dr. Spira Salamont. Gyürky Ábrahám gr. szinte őtet, mint a szabadelvű haladás hirdetőjét éltette. Deutsch Bertalan Gyürky Ábrahám grófot, mint szabadel­vű mágnást, kerületünk kedves képviselőjét, nagy lelkesedést keltve, dr. Geréb József Török Zoltánt, a város polgármesterét igen szellemesen s sza­badelvű álláspontról, Török Zoltán valódi szónoki hatással dr. Spira Sala­mont. Gresits Miksa ugyancsak őtet, mint papot s tanárt éltették. Dr. Spira Salamon igen szépen, a szellemi haladás hangsúlyozásával Losoncz város virágzásáért emelte poharát. Domber József a hitközség ünnepén részt vett keresztyén papokat, Farkas Károly a losonczi izraelita egyház virágzásának kívánata mellett dr. Spira Salamont, Barta Lajos a kér. egyházak gondnoka­it, dr. Valihora János dr. Spira Salamont, dr. Aranyosy Sándor Bogya János járásbírót, Csonka Zsigmond losonczi és Szakáll Antal gácsi főszolgabírót, Kovács Ferencz Wohl Rumit éltetik. Busbak Ádám a magyar nyelv általános diadaláért s az ez érdekben közreműködő izraelita hitközségért emel poha­rat. Deutsch Bertalan Gresits Miksát és Szováthy Lajost, Wohl Rumi Jörg Jó­zsefet és Potucsek Jánost, dr. Spira Jakab, végzett szeminarista, az ünnepelt 1 nesztor = egy testület legidősebb tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalom