Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)
Dokumentumok
174 séggel átalánosságban elfogadta ugyan, azonban a város felvirágozása, anyagi és forgalmi viszonyainak szem előtt tartása mellett s jól felfogott érdekei koczkáztatása nélkül a jelen volt képviselők és szavazati joggal bíró elöljárósági tagok név szerint egyhangú szavazatával elhatározta, miszerint azon nem vélt esetben, ha a szabadalmazott osztrák magyar államvasút társaság saját közege a nyomjelzéssel megbízott főmérnök által az indóház elhelyezése szempontjából kijelölt, s folyó év október hó 10-én a hely színén úgy a vármegye, mint a város kiküldöttei, valamint az érdekeltség által a helyi és vidéki közlekedési viszonyokhoz mérten leghelyesebbnek talált s feltétlenül elfogadott terület fenntartásaihoz hozzá nem járulna: a II. czikk következőleg szövegezett pótlással toldassék meg. „Azonban tekintettel Balassagyarmat város fejlődésének és terjeszkedésének egyedüli helyes irányára s a város és vidéki lakosság ez iránti átalá- nos kívánságának érvényesítésére ezen kötelezettségét azon feltételhez köti, hogy az indóház Balassagyarmat város déli részén, a város és így a vasút társulatra nézve is lehetőleg előnyösebb helyen kölcsönös megállapodás szerint állítassák fel. Ezt követőleg a képviselő testület által a város bírája feljogosítatik, miszerint a fennebb szövegezett toldalékkal pótolt egyezséget a város nevében és terhére aláírásával lássa el; az előjáróság pedig utasítatott miszerint tekintettel arra a körülményre, hogy ezen határozatnak közszemlére kitételét követő törvényszerű 15. napi nyílt határidő a vármegyei legközelebbi közgyűlés napjáig végét nem éri, az ügy sürgős volta miatt a Tekintetes Törvényhatóságot kérje fel, miszerint a képviselő testület ebbéli határozatának elvileg elfogadása mellett a Törvényhatóság első tisztviselője, a vármegyei Tekintetes Alispán úr ha- talmaztassék fel arra, hogy ezen határozat jogerejűségének bejelentése után azt, valamint a becsatolt egyezséget a Tekintetes Törvényhatóság nevében megerősíteni, illetőleg jóváhagyási záradékkal ellátni méltóztassék. V. 4L 78/1887. 58. Balassagyarmat, 1888. május 16. Balassagyarmat nagyközség állásfoglalása a harmadik gyógyszertár ügyében Olvastatott a folyó évi 1806. számú szolgabírói értesítéssel áttett 5940/1888 nagytekintetű alispáni végzés Mészáros Zsigmond okleveles gyógyszerésznek egy harmadik gyógyszertár Balassagyarmaton leendő felállításának en