Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)
Dokumentumok
153 Ezzel befejezhetném - tán be is kellene fejeznem - válaszomat, de tisztelt Alispán úr elnézésére számítok midőn becses levelének bevezető soraira, melyek a nemzeti hálára, mint a hazafiságot megillető jutalomra vonatkoznak, némi megjegyzést tenni magamnak szabadságot veszek. Tisztelt Alispán úr rendén találja, hogy azoknak, akik a közügy előmozdítására törekszenek s önzetlenül a hazának szentelik munkásságukat a jól teljesített kötelesség édes tudatán felül nemzetük hálája is jusson jutalmúl. Tehát jutalomról van szó. Nem gondolja Alispán úr, hogy önzetlenség és jutalom egymást kölcsönösen kizárják? Nekem, megvallom más fogalmam van a hazaszeretet felöl, mely nem henye érzelgés, hanem a haza javára törekvő önzetlen becsületes munkásságnak kútfeje. Ahol jutalom tétetik kilátásba ott bérért dolgoznak. Aki hazáját jutalom reményében szereti, az a jutalmat szereti nem hazáját. A hazaszeretet jellege az önzetlenség, mely nemhogy jutalomra gondolna, de áldozni is kész. Ez a hazaszeretet tartotta fel a magyart ezer hányattatáson keresztül egy ezred éven át, ne adja Isten, hogy a jutalmat nem váró önzetlen áldozatkész honszeretet a magyar jellemből valaha elmosódjék, mert csak ez a talizmán ígérhet számára jövendőt a megpróbáltatások veszélyei közt, melyek környezik. A haza „otthona" a polgárnak, mint a családi tűzhely otthona a gyermeknek. Ki várna azért jutalmat, hogy otthonát szereti? Etaza és család ikerfogalmak. Egyiket, mint másikat az emberi szívet megnemesítő szeretet forrásává rendelte a természet Istene. Én fajunk nemes jellemét s fennmaradása titkának kulcsát látom azon érzelemben, mely arra tanított, hogy mi magyarok hazánkat közös édes anyánknak szokjuk nevezni s nemzetünk otthonát, s családunk otthonát ugyan azon egy szóval jelezzük, e szent szóval: „Hon". Csak sajnálkozni tudok azoknak balgaságán, kik az évezredek alatt összegyülemlett társadalmi betegségek orvoslatát keresve haladásnak vélnék ha a jövendő e két szót „haza" és „család" a társadalmi viszonyok szótárából kitörölni, s csak e szót „ember" hagyná meg. Ha ez valaha elkövetkeznék, az emberiség nem előre haladna a tökélyesedés végtelen útján, hanem hátra hanyatlanék a baromiság felé. A vallásos hagyományok Isten embere egyenlő szeretettel ölelhette kebelére az egész emberiséget, mert Istenember volt, de az emberileg gyarló ember szeretetének szűkebb körökre van szüksége, miszerint azoknak érdekeiből lankadatlan tevékenységének erélyes kifejtésére hatalmas ösztönt meríthessen. E körök a család és a haza. Töröljük ki az emberiség évkönyveiből mindazon tetteket, melyeknek a család és hazaszeretet volt rúgója, s csak az anyagias önérdek vetélkedésének homályos lapja maradna fel, melyre még a búvárkodó értelmiségnek egyes
