Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)

„Lázas izgatottsággal...” – A tanácsköztársaság szervei (1819. március 21.–április 30.) - Dokumentumok

demokrata párt helyi titkára, táviratot kapott Budapestről, amelyben közölték, hogy a két párt egyesült és kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Március 21-ig, vagyis az egyesülésig az Acélgyárban és a községben 524, a bányáknál, ahol György István szervezte 630 nyilvántartott (kommunista) párttag volt, vagyis összesen 1154 fő.... Mi, id. Oczel János, Jilek (Illek) Antal, Kominek Lajos, Gádor Béla és jómagam, összetelefonáltuk a főbizalmiakat a községháza tanácstermébe, mivel aznap még csak a táviratból értesültünk az eseményekről (amit Gádor Béla a főbizalmiak előtt ismételten felolvasott), úgy határoztunk, hogy egyelőre megalakítjuk az őrséget a rend biztosítására. Az őrség parancsnokságával Kominek Lajos (Kaszinó sor 7. szám alatti lakost) elvtársunkat bíztuk meg, majd ezután 22-én délelőtt 9 órára összehívtuk a párt, a szakszervezet és az összbizalmi testület vezetőségét, és ott ideiglenes munkástanácsot választottunk a jelenlévő tagok közül. Ezen a gyűlésen mindkét párt képviselői jelen voltak, és ez a tanács választotta meg a direktórium tagjait. Engem beválasztottak az első három közé, mert Gólián András, Priska Dezső és én, Bozó György lettem megválasztva. En lettem az elnök, a titkár Reguly Árpád, míg direktóriumi tagokká lettek megválasztva György István a bányától, Fehér Vilmos és Juhász István ugyancsak a bányától, Kominek Lajos az acélgyártól, és még néhányan voltak ott, akiknek a neveire már nem emlékszem. A direktórium tagjai - mivel ünneplésre végképp nem volt időnk - rögtön összeültünk és legelőször is a nehéz élelmezési kérdést próbáltuk megoldani, éspedig úgy, hogy megbíztuk Tóth Gyula volt községi bírót (aki egyébként 50 év körüli, elsőrendű kereskedőember volt), az élelmezési bizottság megszervezésével, amelyhez a bánya biztosított kocsit és lovakat. Kominek Lajosnak megszerveztük a vörösőrséget, ügyelve arra, hogy oda csak megbízható, rendes emberek kerüljenek be, amelyre nyomatékosan felhívtuk Kominek figyelmét, hogy alaposan válogassa meg, kiket fogad maga mellé vörösőrnek. Érintkezésbe léptünk a Népbiztossággal a munka és munkabérek biztosítása végett, és még több kisebb, a háború utáni nyomort enyhítő körülmény érdekében tettünk intézkedéseket, amit hosszú lenne felsorolni. Felvettük a kapcsolatot a Katonatanáccsal, amelynek vezetője Lázár (helyesen: Laufer) Jenő fóltadnagy volt, s velük közösen tárgyaltuk meg a lényegesebb tennivalókat. A bajok esőstől jöttek, a kevés élelmet igazságosan elosztani nehéz feladat volt, tömegesen jöttek haza a foglyok, ezeknek elhelyezés és élelem kellett, különféle rémhírek is jártak, pl. a csehek és románok mozgolódása, a szegediek készülődése, de az Antant ellenséges viselkedése is rendkívül megnehezítette kezdeti működésünket. Közben utasítást kaptunk az állandó munkástanács megválasztására. A jelölés fölött sokat vitatkoztunk, mert úgy a jelölést, mint a választást a direktórium szervezte meg és bonyolította le. A „Szavazólapot" is összeállítása után mi készítettük el a helybeli Friedler-féle nyomdában, amelynek vezetőjévé mi Vidder Gyulát bíztuk meg, aki egészen a bukásig vezetője volt a nyomdának. Hosszas vita után tudtunk csak megállapodni a jelöltek személyében, külön-külön üzemenként szerepeltettük őket és szigorúan kikötöttük (ez rajta volt egyébként a szavazólapon alul), hogy minden szavazó csakis a saját szakszervezetének jelöltjei között korrigálhat, más személyt nem törölhet, és nem javasolhat. Erre annál inkább is szükség volt, mert ennél a választásnál a szociáldemokraták sok vezető pozíciót szereztek meg, mivel lényegesen képzettebb szervezők voltak, mint mi, kommunisták. A választás, úgy emlékszem, április 7-én zajlott le, s mivel a csehek már egészen Somoskőújfaluig nyomultak be, «)4