Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)

Másfajta had – Salgótarján védelme (1919. április 30.–június 2.) - A páncélvonat

A szerelési munkálatok végeztével, az lehetett 1919. május 3-án estefelé, So­moskőújfalu irányába indultak próbaútra. Erre az első útra - saját megnyug­tatására - Csarba mester is elkísérte őket. A somoskőújfalui állomáson megálltak és, mivel a szüntelen munka után ki voltak éhezve, ott megvacsoráztak. Közben a parancsnok, Bartasovics főhadnagy, megkérdezte az állomásfőnöktől, hogy van-e hír az ellenségről, amire azt a választ kapta, hogy a közeli Ragyolc állo­másán egy csehszlovák katonai páncélvonat vesztegel. Miután az egyes kocsik sorrendje akkor még nem volt megfelelő, hamar leemelték az egyik ágyút és tá­volság, valamint irány bemérése után két lövést adtak le a megadott célra. Erre gyorsan elbúcsúztak Csarbától és haladéktalanul üldözésbe vették az ellenséges páncélvonatot. Az azonban a második lövés után olyan sebesen elinalt Fülek-Lo­sonc irányába, hogy már utolérni nem tudták. ... Egyébként, a hadműveletek alatt a salgótarjáni páncélvonat is állandóan vál­toztatta helyét. Mauler Rezső és Bányik Mihály visszaemlékezései szerint a pán­célszerelvény többek között, különböző időpontokban, a következő vonalakon, illetve helyeken járt: Fülek, Feled, Putnok, Miskolc, Zsolca, Nyíregyháza, Sátor­aljaújhely, Csap, Királyháza, Huszt, Ungvár, továbbá Kisterenye, Kálkápolna, Füzesabony, Eger, stb. A visszavonulás zűrzavarában egy burzsoá csehszlovák csapat a páncélvonat előtt, Szilvásvárad és Bélapátfalva között, felszedte a vágányokat, s így a sze­relvény az ellenség kezébe került. A salgótarjáni vörös katonákat a - számukra rossz emlékű - csehországi josefovi /Josefstadti/ fogolytáborba vitték, ahonnét néhány hónap leteltével hazatértek." Erről a páncélvonatról Rákosi Mátyás is megemlékezik: „... megtettük, hogy rajtaütésszerűén beküldtük Somoskőújfaluba, egészen az állomásig, a páncél­vonatunkat. (Ez a vonat nem volt valami modern páncélos,.. .hanem valószínű­leg ott Salgótarjánban gyártották, s páncéllal, illetve acéllemezekkel csak a moz­dony fő részei voltak úgy-ahogy borítva, a nyitott teherkocsik és pőrekocsik oldalait pedig homokzsákokkal erősítették meg.) Ennek dacára a célnak teljesen megfelelt, s az állomásnál elég huzamosan lőtte ágyúból és gépfegyverrel a cseh állásokat, s utána sértetlenül, a vöröskatonák ujjongása közepette nyugodtan visszatért." (Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések 1892-1925. I. kötet Napvilág Kiadó, é.n. 398. p.) 144

Next

/
Oldalképek
Tartalom