Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)

Béke kellene már – Salgótarján a világháború végén (1917–1918. október 30.)

att tagadta meg a munkát az egy éve Salgótarjánban állomásozó 115. számú népfölkelő munkásszázad is. Kétlaki munkások: Az ellátási nehézségeknek sokkal jobban ki voltak téve a kolonializált munkások, akik munkahelyük közelében, a vállalat által biztosított lakásokban, barakkokban éltek, mint a kétlakiak. Ok a környék településein, általában saját házban laktak és úgy jártak be a munkahelyükre. Sokkal nehezebb volt ezt a réteget az élelmiszerek kiosztásának megvonásával sakkban tartani. Megjelenésük az ipari tevékenységben a 19. század végén kezdődött. Első időben főként a földművelésből megélni nem tudók kényszerültek a bányákban munkát vállalni. A világháború alatt azonban számuk jelentősen megnőtt, mert a hadiüzem bizonyos védettséget jelentett a katonai behívástól. A vállalatok vezetőinek legnagyobb problémát a nyári időszakban okozták. Ugyanis július-augusztus folyamán tömegesen vették ki az ún. aratási szabadságot, hogy családjuknak így szerezzék meg a kenyérnek való gabonát. Természetesen ekkor a vállalatok termelése is visszaesett. Békeidőben ez nem okozott olyan jelentős problémát, mint a háború alatt. Salgótarján nagyközség. Szappan-jegy 1 személyre negyed kg. 1 drb. ára: 1 K. 50 fillér. Julius hóra. 2. kép Salgótarján nagyközség által kiadott szappan-jegy 1918. júliusra. A háború harmadik évében egyre nehezebb volt a polgári lakosságot élelmiszerrel és közszükségleti cikkekkel ellátni. Ezért vezették be a jegyeket. A rászorultakról, az ún. ellátatlanokról nyilvántartást vettek fel. Az ebben szereplők a községházán, a hónap meghatározott napjain vehették át a jegyeket. A jegy csak a vásárlási jogosultságot biztosította. A megnevezett és jelzett mennyiségű árúért államilag megszabott árat kellett fizetni, amely természetesen kevesebb volt a szabadforgalomban kapható árúkénál. 11