Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)

„Lázas izgatottsággal...” – A tanácsköztársaság szervei (1819. március 21.–április 30.) - Dokumentumok

Hack Gyula acélöntő a termelési biztos mellé Puskás Ágoston lakatos a pénztár és számvevő mellé Kakuk Gábor lakatos az élelmezéshez. Ezen tagok az irodában voltak és vezették az ügyeket. Az igazgatósági iroda is a hivatalos órák alatt egy kész bolondok háza volt, minden munkás a legcsekélyesebb bajával is ide jött, ott veszekedtek, magyaráztak és nagyképűsködtek, s mivel egy osztályból valók voltak, egymást igen lehordták és összevesztek. - A tömeg általában szidta őket, mert dolgozni nem akartak, csak ültek az irodában. Minden levelet átolvastak és aláírtak, a budapesti központtal folytatott telefonbeszélgetést az egyik kagylóval ellenőrizték, szóval mindent tudni akartak. Meg kell jegyezni, hogy sokat kellemetlenkedtek és gyanúsítottak, mégis elég simán lehetett velük kijönni... NML XV. 26. Vegyes fotógyűjtemény 23. Liptay B. Jenő: Adatok a Salgótarjáni Acélgyár történetéhez a forradalom és bolsevizmus alatt. 1920. július 15. 11. Hevesi Gyula a május elseje körüli salgótarjáni napokról .. .Április vége felé a Kormányzótanács határozatot hozott, hogy a népbiztosok egy része menjen vidékre. Egyrészt a legfontosabb frontszakaszokon segítsék a védelem szervezését, másrészt pedig segítsék a vidéki tanácsszerveket új munkakörük elsajátításában, általában: tegyék közvetlenebbé a tanácskormány kapcsolatát a vidékkel. Engem a Kormányzótanács Salgótarjánba küldött. Salgótarján a Tanácsköztársaság egész léte és fennmaradása szempontjából is rendkívül fontos város volt. Budapest gyárai és erőművei túlnyomórészt salgótarjáni szénnel tüzeltek, vagyis döntő módon a salgótarjáni szénmedence termelésétől függtek. Egyike volt ez a legjelentősebb bányavidékeknek, amelyek még megmaradtak a Tanácsköztársaság kezén, s amelyeknek a főváros számára pótolniuk kellett a megszállott területen levő pécsi és erdélyi bányák termelését is. A szénbányák mellett nem volt elhanyagolható a salgótarjáni acélgyár sem, mert ez főleg mezőgazdasági szerszámokat és kisebb gépeket készített s így a termelése fontos volt a faluval való árucsere, általában a parasztság munkájának biztosítása tekintetében is. Fő feladatom az volt, hogy a bányászokkal és a helyi párt- és szakszervezeti funkcionáriusokkal megbeszéljem, miként fokozzuk a széntermelést, és miben lehet segítségükre a népbiztosság. Ilyen értelemben kellett a május elsején megtartandó nagygyűlésen, az egyesült párt és a Kormányzótanács kiküldötteként, az ünnepi beszédet mondanom... 105