Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A források hangtani képe - A magánhangzórendszer jellemzői - A -t tárgyrag előhangzója

A térkép jól mutatja, hogy a században a leggyakoribb alakváltozat a zártabb (o-zó) és a labiális zártabb (ó'-ző) forma. Ezek adatszerű felsorolásából kitűnik az időbeli, a területi és a műfaji megoszlás: 1606: jomoth, Szolgaiatomot, Jokot (Fülek, misszilis); 1633-34: azokot az földeket, Uramot, Ökrököt, azokot az helyeket (Parlagos, határvita); 1641: Jobbagyomot (Divény, kölcsönnyilatkozat); 1642: Balassa Urakott (Divény, határvita); 1648: kőrmőcy aranyakot, Tallérokot, Portiomot, foldott (Szécsény, kölcsönnyilatkozat); 1653: Joszagoczkakot (Szécsény, záloglevél); 1657: Tugáriakot, eőköt (Divény-Kistugár, határvita); 1659: őkőt (Szécsény, misszilis); 1669: ökrököt (Ipolyszele, kölcsönnyilatkozat); Authoritasunkot (Kékkő, misszilis); 1670: Ur[am]ot (Kékkő, per); 1671: marhajokot, Pusztájokot, Rárós Mulyadiakot, Ortásokot, Ortáfokot, karofitasokot, Alfo Sztregovaiakot, Alfó Sztregovaiakot, ugyanott: Sztregovaiakat (Fülek, jegyzőkönyv); 1672: azokot, ortványokot, tilalmakot, Apamot, Dobrocziakot, Vamosfalusiakot (Dobrocs-Vámosfalva, határvita); 1673: Udornyaiakot (Udornya, határvita); 1678: Uramot (Alsósztregova, jegyzőkönyv); 1680: Gróf uramot (Kékkő, per); 1681: Tyúkomott (Kiskürtös, per); Urakott, rabott (Halászi, per); uraimott (Megyer, misszilis); 1682: borokott, Uramott (Kékkőalja, per); szolgalatunkot, jókot (Kékkőváralja, idézés); 1685: Bolykiakot (Gács, jegyzőkönyv); Uramot, hazánkotis, Partunkot (Gács, jegyzőkönyv); 1688: Fákot, ugyanott: Fákat (Losonc, jegyzőkönyv); 1691: uramekot, Jofiagomot (Szécsény, kölcsönnyilatkozat); 1692: bennünkőt, okot (Nőtincs, határvita); Szolgalatunkot, Urunkot (Nagyoroszi, jobbágy panasz); maghadott (Felsőesztergár, per); őköt (Poltár, misszilis); 1694: Szolgalatunkot, bennünkköt, magunkot, dolgunkot, Urunkot, ugyanott: Urunkat (Lőrinci, jobbágypanasz); Tarjániakot, marhákot, fákot (Kazár, határvita). Az iratanyagból feltárt nyelvi állapottal ekvivalens kép rajzolódik ki a korabeli grammatikaírók kívánalmait olvasva. A század elején keletkezett Szenczi-nyelvtanban vegyesen, nagyjából egyenlő arányban fordulnak elő az -ú, -ű : -ó, -6 képzős alakok. Komáromi Csipkés György műveiben a mai normára jellemző, zártabb változat szerepel többségben, de első munkáiban elvétve a nyíltabb hangzós alakok is megjelennek. Pereszlényi Pál mindkét változatban közli példáit, ragaszkodva anyanyelvjárásának vonásaihoz, ugyanakkor az egységesülő nyelvhez közelítő ~ú, -ű-s változatot ajánlja olvasóinak. Szenczi Molnár Albertnek csupán zsoltárfordításaiban találkozunk a formánsok előtti o-zással, ö-zéssel, nyelvtanában kerüli az akkor már regionálisnak tetsző jelenséget (Szathmári 1968). A mintegy 270 oldalnyi korpuszban csupán 7 szóalak tükrözi a későbbi norma nyelvállapotát, de - a térkép szemlélteti, hogy - az alább felsorolt öt nyelvemlék közül a század végi ecsegi jobbágypanaszban kizárólagosan a 76