Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A források morfológiai jelenségei - A vonatkozó névmás alakjai forrásaimban

Papp László a XVI. századi északkeleti nyelvjárásterület írott anyagaiban együtt vizsgálja a mássalhangzó előtti az viselkedését és a vonatkozó névmás alakváltozatait. Megállapítása szerint egy iraton belül is vegyes az a és az használata mássalhangzó előtt (Papp 1956: 470). Ebben a tanulmányában hívja fel a figyelmünket arra, amelyre rekonstrukciós vizsgálatunk során mindvégig ügyelnünk kell, vagyis hogy a valódi ejtés csak olykor-olykor tükröződik az írásképben. A korabeli grammatikák az alábbi képet mutatják a névelőhasználat tekintetében. Szenczi Molnár Albert nyelvtanában a névelők egy részében mutató névmásokkal találkozunk. Ezek általában megőrzik a z-t mássalhangzó előtt is, bár néha megjelenik nála az a is, rendszertelenül. Komáromi Csipkés György nyelvtanában az esetek nagy többségében a névelők teljes, z-s formában jelentkeznek, kis százalékban áésa' alakban is előfordulnak. A XVII. század második felében keletkezett későbbi műveiben már kizárólag az utóbbi formában, a mai köznyelvi normához igazodó alakban használja a névelőket mássalhangzó előtt is. Pereszlényi Pál nyelvtanában magánhangzós szó előtt az, mássalhangzós szó előtt a áll. Külön említi a h-val kezdődő szavakat, melyek előtt szerinte egyesek a'-val, mások az-zal élnek. A nyelvtaníró az utóbbi mellett voksol, szerinte így helyes: az harczban. Pereszlényi, hasonlóan Szenczihez, névelőnek tekinti az az és ez változatot egyaránt. E korban valóban nem válik el határozottan a névelő és a mutató névmás, emiatt vizsgálatomban én is figyelembe vettem az ez névelői funkcióban szereplő változatait. Imre Samu is megjegyzi, hogy a palócság nyelvében ma is közelre mutató névmásból fejlődött névelőt találunk, s nem fogadja el Réger Bélának azt a véleményét, hogy ez hangrendi illeszkedés eredménye volna (Imre 1953). Megállapíthatjuk tehát, hogy a XVII. században nem egységes, akár egy nyelvemléken belül is vegyes a mássalhangzóval kezdődő szó előtti névelőhasználat. Ebben a korban még gyakoribb az az változat, a század folyamán azonban megjelenik az átmenetet tükröző a' forma, a század vége felé pedig egyre gyakrabban fordul elő a később normává vált a + mássalhangzó névelőváltozat. A vonatkozó névmás alakjai forrásaimban A határozott névelő alakváltozatainak vizsgálatához hasonlóan a korpuszból kiemelt 345 vonatkozó névmási alak alapján végeztem kvantitatív felmérést. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy a reprezentatív mintában megjelenő különböző alakváltozatú vonatkozó névmások milyen számban, milyen arányban vannak jelen forrásaimban. Vizsgált iratanyagomban a vonatkozó névmás fejlődési stádiumait jól nyomon lehet követni: az eredeti, 108