Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A források morfológiai jelenségei - Az ige forrásaimban - A létige - Az igeidők kifejezési formái

lett az asszimilációt is mutatja, jelezve ezzel a korban oly jellemző ingadozást, a regionális és a norma felé mutató nyelvi formák viaskodását. A század eleji Szenczi-féle grammatikában arányaiban ugyan nem sokszor, de feltűnik néhány hasonulatlan -val, -vei, illetve -vá, -vé rag. Szathmári István szerint Geleji Katona István nyelvtanában az etimologikus elv „túlhajtása" mutatkozik meg a -val, -vei rag írásában, ő ugyanis mássalhangzóra végződő szavak után eredeti, hasonulás nélküli alakjukban szerepelteti ezeket. Szathmári Istvánnal egyetértve úgy vélem, ebben esetleg közrejátszhatott a szerző palóc vidékről való származása (Szathmári 1968). Nyelvjárási vonásnak ítélhetjük már ebben a korban, különösen a század második felében a -val, -vei hasonulatlanságát, mert a XVII. század 50-es évei után kiadott nyelvtanok a hasonult alakokat tekintik normának. Az ige forrásaimban A létige Szenczi Molnár Albert helyesnek tartja a kor írott nyelvében mind a vagyon - van, mind a vadnak - vannak alakváltozat használatát. Komáromi Csipkés György helyesli ugyan a vagyon, vágynak alakot, de ő maga nem használja; múlt időben a voltának az uralkodó forma nyelvében. Forrásaimban a jelen idejű létige tőváltozatai közül megjelenik a van-, a vagy- és a vadegyaránt: van- (vannak), vagy- (vagyon, vágynak), vad- (vadnak). A múlt idejű tő változatok közül a vol- (volt, voltának) és a val- (vala). Az igeidők kifejezési formái Az iratokban az egyes szám harmadik személyű jelen idejű általános igei személy rag szinte kivétel nélkül -n: a létige vagyon alakban, az egyéb igék megyén típusú formában jelentkeznek. Pereszlényi Pál ezt a változatot tekinti normának. Szenczi - Pereszlényinél korábban megjelent nyelvtanában - helyesli a vagyon-van, leszen-lesz párok mindkét alakját. A XVII. századi nógrádi iratok alapján elvont igeragozási rendszer a múltidő-használat változatos képét mutatja. Megőrződött még a nyelvben mind az elbeszélő, mind a folyamatos és a régmúlt, ezek mellett ott találjuk a ma normaként élő -t, -fí-vel kifejezett befejezett múltidő-alakváltozatot is. Ez utóbbi azonban még változatosabban jelentkezik, mint mai nyelvünkben. 97