Shvoy Miklós: Nógrád megye leírása 1874–1875 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 51. (Salgótarján, 2006)

C. SHVOY MIKLÓS: NÓGRÁD MEGYE LEÍRÁSA - XVII. Losonci járás

Fábiánka: Kisközség Losonc szomszédságában, jó búzatermő földdel és jó réttel. Közbirtokosságé. Fafák laz: Dobrocs mellett, hegyek közt. Fafák és Melicher családok tu­lajdona. Felvíz puszta: Rárós-Mulyad és Szakái közt fekvő. Földje, rétje és erdeje jó. Szénsavas savanyúvízforrással. Fűrész: Falu, tótul Pila. Lónyabányáról felfelé, a vasút bal oldalán, he­gyek közt, egy hosszúkás völgyben elszórt község. Nevét, úgy látszik, onnét vette, miként a mellette leömlő patakon még a jelen század ele­jén is több fűrészmalom létezett, melyek jelenleg ugyan már nem lé­teznek. Ugyanezen pataknak gyakori áradásai a helységben sok kárt okoztak, miért is tanácsosnak találták lakosai lakházaikat a völgyben feljebb és egymástól nagyobb távolságra újraépíteni. Lakói ezen köz­ségnek faedények és [fa] szerek készítés [é] bői keresik élelmüket, mint­hogy határjuk felette rideg. Gács: Tótul Halics, mezőváros. Nevezetességre és nagyságra ezen város a losonci kerületben második, lélekszámra egyébiránt népesebbek nála Divény és Divény-Oroszi, ha nem a belsőségre és épületekre értve. Földje veres- és sárgaagyagos, tiszta búzát nemigen termi, de rozs igen szép és nehéz terem, rétje igen jó. A város két részre vagyon osztva, tudniillik német és tót. A vár ama régi hírneves hely, mely egy szépen emelkedő, nem nagy magaslaton fekszik, még ma is egész épségiben fenntartatott, és gróf Forgách Jó­zsef úrnak nagyon kedvelt lakhelye. A szükséges és elegendő számú lakosztályokon kívül vagyon ugyan a várban a katolikusok számára egy nagyobbszerű kápolna, ahová istentiszteletre a város lakossága is jár. A két gróf fivér közt a barátságos osztozkodás úgy történt meg, hogy József gróf Gács várát [választotta] magának lakhelyül, holott a kékkői uradalom az övé, Antal grófnak pedig lakhelyül a kékkői vár­romok mellett épült, ritka szép fekvésű kastély maradt, de a gácsi ura­dalmat bírja. A gácsi várról a kilátás az Ipoly-völgybe egyike a leggyönyörűbbek­nek az egész megyében, tudniillik Losonc felé keletnek, de nemkülön­ben szép észak felé Divénynek. Mi a néptanítás ügyét illeti: felekezeti kétosztályú elemi iskola vagyon, de fájdalom, mindkét osztálynak csupán egy tanítója van, pedig a tanköteles gyermekek száma megha­ladja a százhúszat. A vár a XIII. században, nevezetesen a csehek ideiben sok viszontag­ságban részesült. Corvinus Mátyás, midőn Giskra [János] hadaitól visszavette, az egész várnak szétrombolását parancsolá, minthogy ez volt Giskrának tartózkodási fő helye, utána ismét felépíttetett. 1544[­ben] az ország rendjei által a széjjelhányása ismét elrendeltetett, mint 267

Next

/
Oldalképek
Tartalom