Shvoy Miklós: Nógrád megye leírása 1874–1875 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 51. (Salgótarján, 2006)

C. SHVOY MIKLÓS: NÓGRÁD MEGYE LEÍRÁSA - IX. Tanügy - 2. Három osztályból álló országos tanítóképezde, egybekötve gyakorló elemi iskolával

azokat kölcsönösen bírálták. Szavaltak és az intézet könyvtárát használták, szaklapokat is olvastak. 2. Szláv önképzőkör: az igazgató tanár felügyelete alatt, 15 taggal, úgy mint fentebb. 3. Zenekör: a zenetanár felügyelete alatt. Szabad órákban, különösen a karénekekben gyakorlottak. Elemi tanodák : A tanítóképezde gyakorló iskolája az 1873 [-as] tanévben a 6. elemi osztállyal egészíttetett ki. Ezen tanítóképezdével szerződésileg összekötött s a helybeli helvét és ágostai hitvallású tanköteles gyermekeit magában foglaló elemi fiútanoda két tanítóval vagyon ellátva, és ugyan az első- és másodévesek külön, a harmad- és negyedévesek szintén külön osz­tályokban taníttatnak. Ebben a tanodaképezdék gyakorlatilag akképpen oszlattatnak, hogy az első- és másodévbeliek hallgatólag, a harmadévesek pedig cselekvőileg tartoznak a tanításban részt venni. A fent érintett 2 hitfelekezetű tanköteles gyermekeken kívül akármiféle más vallásbeli gyermekek is a legnagyobb készséggel befogadtatnak. A tanítóképezde taneszközei: A könyvtár 1873-ban már (...) kötetből álló, [van] továbbá 28 darab ki­sebb-nagyobb földrajz[i] [ábra], 28 darab természetrajzi ábra, 2 darab szám­tani ábra, 2 darab mértani ábra. A zenetanhoz: 1 orgona, 3 zongora, 3 néma zongora, 82 hegedű, 43 füzet kotta, továbbá többféle szépirati és rajzminták. Ezen taneszközök évenként 100 Ft-nyi átlagból szoktak szaporíttatni. Közlöm ezennel az elemi tanoncok statisztikáját: Osztály Tanévek szerint Hitfelekezet szerint Tanév alatt kimaradt Osztály 1 2 3 4 5 6 Össze­sen R. kat. Ágost. hitv. ev. Helvét hitv. ev. Izr. Össze­sen 1 2 3 4 5 6 Össze­sen Osztály évbeli évbeli Gyakorló 14 10 1Ü 10 15 5 64 14 35 2 13 64 3 1 ­­2 7 1 13 Alsó elemi 39 36 ­­­­75 9 50 13 3 75 2 1 ­­­­3 Felső elemi ­­38 25 ­­63 6 37 11 9 63 ­­1 1 ­­2 Összesen 53 46 48 35 15 5 202 29 122 26 25 202 ^F 1 1 3 7 1 18 140

Next

/
Oldalképek
Tartalom