Shvoy Miklós: Nógrád megye leírása 1874–1875 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 51. (Salgótarján, 2006)

C. SHVOY MIKLÓS: NÓGRÁD MEGYE LEÍRÁSA - IX. Tanügy - 2. Három osztályból álló országos tanítóképezde, egybekötve gyakorló elemi iskolával

háztanácsnok, Dienes Sámuel egyháztanácsnok, Jakabfalvay Károly egyház­tanácsnok, Lászly István közgyűlési jegyző, (p. h.) A fent írt szerződést min­den pontjaiban elfogadom és jóváhagyom, azon kikötéssel, hogy a losonci helvét hitvallású evangélikus egyházközség által jelen szerződésben az ál­lamkormány rendelkezése alá bocsátott épület átadása alkalmával a szerző­désnek mind I. száma alatt lekötött 20 000 Ft tőke szabály szerint biztosítan­dó a megnevezett célra, mind az I. szám 10. pontjában lekötelezett évi 400 Ft tőkéje vagy alapja kimutatandó és biztosítandó. Kelt Budán 1869. év szep­tember hó 9-én. Báró Eötvös József. Nógrád megyének ekként a legnevezetesebb két tanintézetének] létrejöt­téről egész terjedelmében mindent előadván, most a tanítóképezdéről né­melyet. Ezen háromosztályú képezde, melyhez egy hatosztályú elemi iskola is hozzájárul. Következő tanerővel bír: 1. Terray Károly: r. tanár és igazgató, tanítja a nevelés-, oktatás- és mód­szertant mind a három osztályban, hetenként 13 órát. 116 2. Jeszenák Rudolf: r. t. és könyvtárnok, tanít német nyelvtani szakot mind a három osztályban hetenként 8 órát, földrajzot I. és II. osztályban 4 órát, történelmet II. és III. osztályban 6 órát, hazai alkotmányt III. osztályban hetenként 1 órát. [Összesen] 19 óra. 3. Utri János: id. r. t. és a természettani tanszerek őre, tanít számtant I. és II. osztályban 6 órát, mértant III. osztályban 2 órát, természet- és vegytant III. osztályban 4 órát. [Összesen] 12 óra. 4. Ambrus Mór: id. segédtanár és a tanári kar jegyzője, tanít természetraj­zot I. és II. osztályban 4 órát, magyar nyelvet L, II. és III. osztályban 8 órát, mezei gazdász- és kertészet-elmélet [et] III. osztályban 2 órát. [Összesen] 14 óra. A mezei gazdászati és kertészeti gyakorlatokat a képezde kertjében ve­zeti, azonkívül a köztartásban részesülvén, ott a rendet fenntartja. 5. Kovarcz Emil: id. zenetanár, tanítja az orgonát, a zongorát, a hegedűt, a gyakorlati és az elméleti éneket és a zenetant I. osztályban 5 órát, II. osztály­ban 5 órát, III. osztályban 4 órát. [Összesen]: 14 óra. 116 Terray Károly rimaszombati protestáns tanár, 1869-1881 között a losonci tanítóképző intézet igazgatója. A Losonci Állami Tanítóképző Intézet tanárai valamint Losonc és vidéke tanítói 1871. október 26-án „Felső Nógrádi Tanítóegylet" néven egyesültek, en­nek az egyesületnek első igazgatója Terray Károly volt, az egyesület további működé­séről egy 1871-1872-es tagnyilvántartás és 1874-ig tartó pénztári kimutatás nyújt to­vábbi adatokat. Az 1869-ben alakult Nógrádmegyei Központi Tanítóegylet és Felső Nógrádi Tanítóegylet egyesüléséből alakult meg a Nógrádvármegyei Tanítótestület 1874. január 27-én, amelynek elnöke szintén Terray Károly volt. Nógrádvármegye nép­oktatásának története, 1900. 6-9. p., 175-176. p. - NML X. 102. A Felső-nógrádi Tanítók Egyletének iratai. (1871-1882). - r.: rendes, t: tanár, id.: ideiglenes, oki.: okleveles. 137

Next

/
Oldalképek
Tartalom