Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Nógrád Megyei Zsidó közösségek adattára - Salgótarján

lókat a hitközség maga látja el tanszerekkel, s tandíjmentességben részesíti." Salgótarján felekezeti iskoláit 1909-ben az állam átvette az egyházaktól. A zsidó népiskola épületében a II. számú állami leányiskola kapott ekkor helyet. (Talmud Tóra iskola azonban még jóval később is működött a zsinagóga telkén, annak közvetlen szomszédságában.) Országszerte nem volt olyan zsidó hitközség, amelyben ne működött volna betegsegélyező és temetkezési szent egylet, héber nevén Chevra Kadisa. A Salgótarjánban hivatalosan, minisztériumi engedéllyel 1886-tól létező jótékonysági és vallásos egyesülés a szegény betegek ellátásáról, a halottakról, a temetési előírások betartásáról, illetve a zsidó temetőről gondoskodott. Az egyesület utolsó megválasztott elnöksége: Sonnenschein Dávid elnök, Hochhauser Károly alelnök, Schlesinger Dániel titkár, Schwartz Zoltán pénztárnok, Rauchwerger Mór ellenőr (az 1930-as évek közepén ő volt a hitközség elnöke), Baumann Lajos, Hauer Herman, Sonnenschein Gábor, Gescheit Kálmán gondnokok. A felsorolt vezetők választására 1940. március 17-én került sor. Mivel az egyik jelenlévő, részben sikerrel, a választás eredményét megfellebbezte, nem tudjuk, hogy a névsor a továbbiakban is a fenti maradt-e. A választáson a szent egylet következő tagjai vettek részt: Baumann Izidor, Baumann Lajos, Berkovits József, Bicskei Miksa, Blau Miksa, Bogenglück Dávid, Bogenglück Jakab, Braun Manó, Breiner Károly, Cserháti László, Czink Zoltán, Domán Dávid, Ellner Lajos, Farkas Rezső, Friedmann Dávid, Fischer Zoltán, Friedlender Károly, Friedler Samu, Friedmann Lipót, Friedmann Rezső, Friedmann Sándor, Gescheit József, Gescheit Kálmán, Gescheit Samu, Goldner Károly, Gottesmann Ignác, Gottlieb Ignác, Groszmann László és Grosz Jenő, Grosz Lipót, Groszberger Miksa, Grün József, Grün Mór, Grünwald Dezső, Guttfreund Antal, Hochhauser Ernő és Hochhauser Károly, Hoffmann Emil, írom Emil, József Bertalan, Kácser Dezső, Kácser Ignác, Kácser Sándor, Kainer Mór, Keller Ármin, Keller Mór, Keller Sándor, Klein L. Márkusz, Kovács Béla, Lőwy Béla, Medvéi Vilmos, Paszternák Vilmos, Rauchwerger Jenő, Rauchwerger Mór, Rosenberg Barna, Rosenberg Sándor, Rosenthal Selig, Römer Jenő, Römer Zoltán, Rusznyák Sámuel, Schoffan Soma, Schreiber Jakab, Schwartz Lajos, Schwartz Zoltán, Schweitzer Ignác, Seidner Ignác, Sonnenschein Dávid, Sonnenschein Gábor, dr. Steiner Dezső, Steiner Manó, Wetzler Miksa, Widder Lajos, Wilhelm Mór. A jótékonykodás, a szegényekről való gondoskodás igénye jellemezte a tarjáni zsidóság másik kiemelendő egyesületét, a Seidner Mária elnöknő vezetésével 1887-ben alakult izraelita nőegyletét is. Az alapszabály megfogalmazása szerint az egylet célja: „A S. Tarjánban lakó, szegény sorsú izraelita özvegy nők és árvák hetenkénti vagy havi segélyben való részesítése; szegény sorsú gyermekágyas asszonyok pénzbeli segélyezése, esetleg gondozónő állítása; szegény sorsú beteg asszonyok pénzbeli segélyezése s szükség esetén fürdőtartási költségének fedezése; szegény sorsú családoknak esetleges gyászeset alkalmával az első hét napon át való segélyezése, támogatása; szegény tanulók segélyezése." „A nőegyletek törték át először az évezredes hagyomány falát, lehetőséget adva arra, hogy a zsidó nő kiléphessen a családból, a zsinagógák karzatának némaságából a hitközségi közélet terére." A lelkes, elhivatott lányok és asszonyok minden alkalmat megragadtak a jótékonykodásra. Az egylet esetenként „csendben, zajtalanul végzi áldásos működését", például szegény gyerekeket ruház fel, máskor pedig az egész várost megmozgató és összefogó táncos mulatság rendezésével igyekszik segíteni a rászorulókon. Persze nem mindenki engedhette meg magának, hogy a szegényeket támogassa. A tarjáni zsidók között is volt dúsgazdag, de vagyontalan is! Akadt olyan, akit a községi szegényügyi bizottság látott el rendszeresen kis pénzsegéllyel, hogy ruházkodni, enni tudjon. A 19. század közepén, még mielőtt Salgótarján rohamléptekkel elindult volna a fejlődés útján, mindössze öt kézműves élt itt, s számuk 1880-ban is csak 131 volt. 1891-ben csupán 58 kereskedőt tartottak számon a nagyközségben, s bár a századfordulón már 518-an voltak, arányaiban ez még mindig nagyon csekélynek számított. A fejlődés azonban elindult, a század derekától több hullámban zsidó vállalkozók népes tábora érkezett ide. Az első bejegyzett üzletet Seidner Mózes vegyeskereskedő nyitotta meg 1869-ben, a század utolsó két évtizedében Tarjánban élő zsidó családfőknek pedig már éppen fele volt kereskedő, vendéglátós vagy kocsmáros. Újsütetű, gyakran ingatag lábakon álló vállalkozásaikat keményen kellett véde673