Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Nógrád Megyei Zsidó közösségek adattára - Rárósmulyad - Rétság

gálta a rétságiakat és a környékbelieket. Szülőhá­za falán ma emléktábla örökíti meg személyét. Glaser Józsefné férje a Rétsági Járásbíróságon dolgozott, és jelentős szerepet játszott a község életében. Tagja volt az iskolaszéknek. Egyik gyer­mekük, Lajos, aki Rétságon, 1903. március 30-án született, jeles művelője volt a történeti földrajznak. Olyan kiváló tudósok tanítványának vallhatta ma­gát, mint Cholnoky Jenő és a későbbi miniszterel­nök, Teleki Pál. Utóbbi egyik tanársegédének is őt választotta. Szakterületén több fontos munkát tett közzé. Elkészítette például a Hóman-Szekfű-féle Magyar történet térképeit. 1944-ben munkaszolgá­latra kellett bevonulnia, hamarosan a bori kény­szermunkatáborba került. A források szerint az utolsó életjel a Bácskában található kis Duna-par­ti településről, Gombosról érkezett tőle. 1941-ben az 1924 lakosból húsz izraelitát és két olyan keresztényt írtak össze, aki a zsidótörvények hatálya alá tartozott. Amikor 1942 decemberében a házhelyek kiala­kítására alkalmas zsidó ingatlanokat vették szám­ba, a rétsági körjegyző a következő földtulajdono­kat sorolta fel: dr. Vajkai Nándor parcellázott ház­helyei mintegy 4 kh kiterjedésben, Martos Frigyes­né kb. 6 kh és Virányi Lászlóné 2 holdja. 1944 elején összeírták a Nógrádi járás területén a 3600/1943. ME számú rendelet alapján be nem jelentett zsidó ingatlanokat. Rétságon az alábbi tu­lajdonok kerültek felsorolásra: Dr. Vajkai Nándor 6 kh 889 négyszögöl, Blau József és társai 9 kh 826 négyszögöl, dr. Virányi Lászlóné 196 kh 58 négy­szögöl, Martos Frigyesné 298 kh 468 négyszögöl, Bischitz Márk 580 négyszögöl. A jegyző 1945 végi jelentése a következő család­fők előző évben megtörtént deportálásáról tett je­lentést: Róth Györgyöt 4, dr. Fehér Józsefet 3, Ro­senfeld Mártont 4, dr. Glaser Józsefnét 2, Adler Izi­dort 2 családtagjával hurcolták el, míg dr. Révész József és dr. Lenkey Sándor hozzátartozó nélkül került gettóba. A visszatértek közül csupán Rosen­feld Márton nevét ismerjük. RÉTSÁGI ÁLDOZATOK Ádler Izidor = Bossa Zelma • an: Feldmann Rozá­lia • ap: Ádler Adolf • szh: - • ék: 67 év • hé: 1944 • hh: - • aj: anyakönyv Ádler Izidorné *Bossa Zelma • an: Neumann Nel­li • ap: Bossa Mátyás • szh: - • ék: 61 év • hé: 1944 • hh: - • aj: anyakönyv Fehér Fisser György • an: Klein Malvin • ap: Fis­ser Ármin, dr. • szh: - • ék: 31 év • hé: 1944 • hh: ­• aj: anyakönyv Fehér József, dr. • an: - • ap: - • aj: diósjenői eml. Fehér Józsefné, dr. • an: - • ap: - • aj: diósjenői eml. Fehér Sándor • an: - • ap: - • aj: diósjenői eml. Fehér Vera • an: - • ap: - • szh: Balassagyarmat • ék: 17 év • hh: dep. • aj: diósjenői eml. és lev. dok. Glaser Berta • an: Zsuderev Katalin • ap: Glaser Fülöp • szh: - • ék: 72 év • hé: 1944 • hh: - • aj: anyakönyv Glaser Józsefné, dr. *Keszegi Karolin • an: Schwarz Rozál • ap: Kohn Ádám • szh: - • ék: 74 év • hé: 1944 • hh: - • aj: anyakönyv Glaser Miklós, dr. • an: Keszegi Karolin • ap: Gla­ser József, dr. • szh: - • ék: 44 év • hé: 1944 • hh: ­• aj: anyakönyv Lenkey Sándor, dr. • an: - • ap:- • aj: diósjenői eml. Rosenfeld Bernátné *Spitzer Teréz • an: - • ap: Spitzer Mór • szh: - • ék: 82 év • hé: 1944 • hh: - • aj: anyakönyv Rosenfeld István • an: Raab Lili • ap: Rosenfeld Márton • ék: 6 év • hé: 1944 • hh: - • aj: anyakönyv Rosenfeld József • an: Spitzer Teréz • ap: Rosen­feld Bernát • szh: - • ék: 47 év • hé: 1944 • hh: - • aj: anyakönyv Rosenfeld Mártonné *Raab Lili • an: Ádler Cecí­lia • ap: Raab Gyula • szh: - • ék: 32 év • hé: 1944 • hh: - • aj: anyakönyv Róth György = Schönfeld Mária • an: Engel Fáni • ap: Róth Vilmos • szh: Nagymegyer • ék: 35 év • hé: 1944 • hh: - • aj: anyakönyv • „Róth György uradalmi bérlő Nagymegyeren, 1909-ben született. Budapesten tett érettségit. Atyjától vette át 1930­ban a 260 holdas bérletet, amelyen állattenyésztést is folytat. A kommün alatt atyja nagy mentőmun­kálatokat végzett a vármegye érdekében." Róth Györgyné *Schönfeld Maria • an: Seili? Gi­zella? • ap: Schönfeld László, dr. • szh: - • ék: 33 év • hé: 1944 •hh:- • aj: anyakönyv Wetszner Endréné, dr. *Fisser Katalin • an: Klein Malvin • ap: Fisser Armin, dr. • szh: - • ék: 36 év • hé: 1944 • hh: - • aj: anyakönyv Forrás: NML IV. 7. c/2. Öi. 984.; 1870. népsz.; 1910. népsz.; Vallási adatok 6.; 1941. népsz.; NML XXIV. 101. 1.16/1945.; Végh József: Rétság. Nógrád megye telepü­666

Next

/
Oldalképek
Tartalom