Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)
Nógrád Megyei Zsidó közösségek adattára - Etes
a rendkívüli állapotokat kihasználva káros propagandát fejt ki, ezért vele szemben fentiek szerint kellett eljárnom. Erről: 1./ Gerő Herman etesi lakost, 2./ Etes község elöljáróságát és általa az etesi m. kir. postahivatalt, 3./ a baglyasaljai és a karancssági m. kir. csendőrőrs-parancsnokságot, utóbbit a zsinagógában való megjelenés ellenőrzése, előbbit nyilvántartásba vétel és az általános megfelelő ellenőrzés gyakorlása végett értesítem. Szécsény, 1941. július 29. [Orsovay Sojkovits József] főszolgabíró." Gerő ezt követően folyamatos megfigyelés alatt állt. Személyéről, magatartásáról az ellenőrzését végző csendőrőrs kifejezetten rosszindulatú jelentéseket küldött a közigazgatási hatóságok felé. A miskolci VII. csendőrkerület baglyasaljai őrsének egyik beosztottja, Tőzsér őrmester például az alábbiakat írta a főszolgabírónak, 1942. június 11-én megküldött átiratában: „Gerő Herman magatartását részben 1942. június 9-én kelt, 275/kt. 1941. számú jelentésemben jelentettem. A Főszolgabíró Úr 1941. december 30-án kelt, 3872/1941. szám alatt kiadott határozatát arra használja fel, hogy Budapesten lévő bérpalotája és Etesen lévő üzlete ügyeit (és ki tudja még, mi mást) intézi. Nevezett, mint zsidó, megbízhatatlan, akit fenti őrs folyó hó 11-én kelt 286/bün. 1942. szám alatt áruelrejtés miatt a balassagyarmati királyi ügyészséghez feljelentett. Nevezett fajtáját nemcsak hogy szereti, de büszke is arra. Ezzel kapcsolatosan ravaszul és zsidó ügyességgel a kereszténységet lenézi. Utazgatásai, különösen vonaton, a mai időkben nemcsak hogy nem kívánatos [ak], de katonai és politikai szempontból káros[ak] is lehet[nek]. Fentieknél fogva javaslom és véleményezem továbbra is a rendőri felügyelet alatt tartását, mégpedig oly módon, hogy Etes községet semmi körülmények között, sohasem hagyhassa el. Jelentkezési kötelezettségét szintén javaslanám, hogy inkább fenti őrsön hajtaná végre, mivel a község elöljárósága helyben van, illetve lakóhelyén van, így a rendőri felügyelet nevezett részéről semmi fizikai munkával nem jár, s egyáltalában nem venné büntetésnek a rendőri felügyeletet." Ugyancsak a baglyasaljai csendőrőrs adta ki 1942. augusztus 14-én a következő tartalmú iratot: „Gerő Herman etesi lakos, kereskedő rendőri felügyeletének megszüntetését nem javasolom azért, mert nevezett, mint rendőri felügyelet alá helyezett, az őrs által folyó évi június 11-én kelt 286/ bün. 1942. szám alatt a balassagyarmati királyi ügyészségnek áruelrejtés miatt feljelentetett. Nevezett ellen bűnvádi eljárás van a fent jelentett ügy miatt folyamatban. Bár Gerő idős, 63 éves ember, azonban, tekintve az ellene folyamatban levő eljárást, felmentését nem javasolhatom. Gerő egyébként igen simulékony, hízelgő, és magát nagy magyar érzésű egyénnek tünteti fel, azonban annak leple alatt ravasz és kétszínű." Mindezek ellenére Gerő Herman nem szűnt meg leveleivel ostromolni a hivatali elöljárókat. Sógorával, Lusztig Tiborral írták alá a következő kérvényt: „Nagyságos Főszolgabíró Úr! Alulírott Gerő Herman és Lusztig Tibor etesi lakosok, akik 3872. és 3873/1941. szám alatt helyeztettünk rendőri felügyelet alá, azon alázatos kérelemmel fordulunk a Nagyságos Főszolgabíró Úrhoz, hogy a közelgő izraelita nagy ünnepekre Ságújfaluba eltávozást engedélyezni kegyeskedjék. Kérelmünk támogatására tisztelettel szabad legyen előadnunk, hogy az izraelitáknak most jön az újévi, böjti és sátoros ünnepük. Ezek az ünnepek: szeptember 6-án (hajnali mise), szeptember 12-13-án újév, szeptember 21-22-én nagyböjt és szeptember 26-27-én sátoros ünnep első két napja, valamint október 2-4-én záró sátoros ünnepek. Ezen ünnepeket együtt szoktuk megtartani, mert [ha] kevesen vagyunk, nem tudjuk. Alulírott Gerő Herman hitközségi elnök is vagyok Ságújfaluban, nekem feltétlen illene az ünnepek alkalmával ott megjelenni, hová velem jönne sógorom is, Lusztig Tibor, mert ha nincs meg az előírt létszám, nem lehet megtartani az ünnepeket, illetőleg az Istentiszteleteket. Kérelmünk támogatására tisztelettel előadjuk, hogy csupán azért gyűlünk össze az ünnepekre, hogy az Istentiszteleteket megtarthassuk, melynek befejezése után azonnal hazajövünk. Kérésünk megismétlése mellett maradunk alázatos szolgái: Gerő Herman, Lusztig Tibor. Etesen, 1942. augusztus 28. " A zsidók életének ellehetetlenítését jól példázza Gerő egy másik kérelme: „Nagyságos Főszolgabíró Úr! Alulírott Gerő Herman etesi lakos azon alázatos kérelemmel fordulok a Nagyságos Főszolgabíró Úrhoz, hogy rendőri felügyeletemet megszüntetni kegyeskedjék. Kérelmem támogatására tisztelettel előadom, hogy a 3872/1941. számú végha524