Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Nógrád Megyei Zsidó közösségek adattára - – A berceli „vérvád”

táplálkozó egymás iránti szolidaritás, a rokoni kapcsolatok üzletivé konvertálása és az ebből adódó gazdasági-társadalmi protekcionizmus, végül nem utolsósorban az átlagosnál kedvezőbb vagyoni helyzet a zsidóságot Bérceién is jól megkülönböztethető, elkülönülő csoporttá tette. A nyelvi és érzelmi magyarosodás, a zsidó származású tudósok, művészek vagy sportolók kiemelkedő egyéni teljesítményei, a liberális és/vagy szocialisztikus értékekhez való asszimiláció, illetőleg az azok reprodukciójában való részvétel ellenére - vagy épp az utóbbiakhoz való egyoldalú affinitás miatt - a magyar zsidóság a jogfosztás időszakáig megőrizte ezt az elkülönültséget. Ez azután könnyen azonosíthatóvá, deklarálhatóvá tette őket az 1930-as évek második felében felerősödő, eleve rasszista vagy a rasszizmusba növő eszmék képviselői számára. Ugyanakkor tömegével voltak természetes, a hétköznapokat átszövő kapcsolatok, „átjárások" zsidók és nem zsidók között. Ezek mindenekelőtt az ügyfél-szolgáltató (pl. beteg és orvos, peres fél és ügyvéd) vagy ügyfél-üzletfél (pl. vásárló és kereskedő, termelő és állat- vagy terménykereskedő) kapcsolatokban nyilvánultak meg. A helyben született zsidók azonban sokkal mélyebb beágyazottsággal rendelkeztek: érdemes végignézni a berceli iskolai anyakönyveket, ahol az izraelita és keresztény gyermekek nevei, érdemjegyei váltják egymást. A természetes gyermekbarátságok sok esetben túlélték a kamaszkort, bár a felnőttkorban erősödő vagyoni, vallási, rokonsági elkülönülések bizonyára halványították őket. A berceli társadalom együtt élt a zsidósággal, mint a falu életéhez szervesen hozzátartozó csoporttal. Az önkormányzatiság virilis, tehát vagyoni alapon történő szervezése - a korlátozó rendelkezésekig - a zsidóság számára gazdasági erejének, illetve később műveltségének is megfelelő, számarányát lényegesen meghaladó súlyt biztosított a helyi közügyek intézésében. Ez a társadalmi részvételt, a közösségi együttműködés lehetőségét, de ugyanakkor konfliktusok forrását is jelentette. Sajnálatos módon ezt a szerepet - az iratok megsemmisülése miatt - még csak követni sem tudjuk. Pedig elemzésük fontos adalékokkal szolgálhatna a falu életében játszott szerepük felrajzolásához, a helyi szintű zsidó-keresztény kapcsolatok megértéséhez. Minden megváltozott 1938 után. Jól mutatja ezt a demográfiai helyzet: amíg 1900 és 1919 között évi átlagban 1,3 esetben, 1920 és 1940 között 1,5 esetben tartottak esküvőt a községben, addig a háborús években összesen három házasságkötés emlékét őrzik a berceli anyakönyvek, 1943/44-ben pedig már nem is tartottak zsidó esküvőt a faluban. A berceli „vérvád" A berceli keresztény-zsidó együttélés problémáira villant némi fényt az egyetlen, részleteiben ismert történet. A „berceli vérvád" néven elhíresült eset a Magyar Millennium évének politikai küzdelmekkel terhes tavaszi hónapjaiban került a helyi és országos sajtó hasábjaira. Akkor, amikor Nógrádban a Scitovszky János zászlaja alatt harcba induló ellenzék tagjai heves szócsatákat vívtak a kormánypártiakkal. Az előző évek egyházpolitikai vitái a vallásfelekezetek egyenjogúsítása és az állami anyakönyvezés körül, az addigiakhoz képest is erőteljesebben állította egymással szembe a politikai élet konzervatív-ellenzéki, illetőleg liberális-kormánypárti oldalát. A nógrádi izraeliták a kormányerőket támogatták, ami a nagyszámú „zsidószavazat" miatt egyáltalán nem volt lényegtelen a választások kimenetelét illetően. Nem véletlen, hogy ebben a felzaklatott politikai légkörben került elő a hagyományos zsidóellenes vérvád. A berceli ügy előzménye tulajdonképpen az ország másik szegletében játszódott. 1895. szeptember 19-én Fuss János zselízi római katolikus lelkész a klérushoz közel álló Magyar Állam című lapban „Új rituális gyilkosság" címmel írást jelentetett meg. Ebben rituális gyilkosság elkövetésével vádolt meg egy garamkissallói zsidót, bizonyos Adler Ignácot. Miután a bíróság még a közönséges gyilkosság vádját sem látta megalapozottnak, Adler becsületsértésért feljelentette a cikk szerzőjét, akit a budapesti sajtóbíróság jogerősen 14 napi fogházra és 50 forint pénzbüntetésre ítélt. A „berceli vérvád" is hasonló módon játszódott le 1896-ban. Tavasszal az a hír terjedt el a környéken, hogy az egyik este, miután a zsidók távoztak a berceli templomból, közülük hárman ott maradtak, és az udvaron játszó két keresztény fiú egyi421