Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Nógrád Megyei Zsidó közösségek adattára - Baglyasalja - Balassagyarmat

Azok a szlovákiai menekülők, akiket még a határon vagy a megyében elfogtak, a balassagyarmati börtönbe kerültek. Ügyükben Niemtschik Ferenc főügyész járt el: „Amikor Szlovákiában megindult az izraeliták deportálása, tiltott határátlépéssel, okirathamisítással fogházba kerültek. Engem mindig arra kértek, ha egy mód van rá, hoszszítsam ügyüket, mert itt, a fogházban érzik biztonságban csak magukat, s míg itt vannak, hátha történik valami változás. Én ezt meg is tettem, mindig hosszítottam. A fogházban 41 ilyen izraelita fogoly volt." 1944-ben a német hatóságok több esetben át akarták venni a foglyokat, de a főügyész csak a magyar hatóságoknak adta át őket, Budapesten. Többségük Auschwitzba került. Visszaemlékezésében Czilczer György 4 olyan gyermeket említ, aki „Szlovákiában bujdosott a nyilas idők alatt". Kétségkívül a legnagyobb távol lévő csoportot a deportálás előtti években munkaszolgálatra behívott 16-48 év közötti férfiak képezték. Erre vonatkozóan csupán Czilczer közöl adatot, aki számukat 300 főben határozza meg. Szerinte május második felében háromszor vagy négyszer volt a gettóban sorozás. Adataink is azt tanúsítják, hogy a bevonulások több ütemben, csoportonként történtek. Az ún. „ZS"-lapos munkaszolgálatosok már 1942-ben kikerültek Ukrajnába, de bevonulások voltak a következő évben is. 1944. március 23-án érkezett a polgármesterhez az az alispáni leirat, amely a „közérdekű munkaszolgálatra való behívás" tárgyában intézkedett, április 1-jei határidővel. Május 4-én ismét jelentősebb számú csoport kapott behívót (egy visszaemlékezés szerint 100, egy másik szerint 200 fő). Az érintetteket a rendőrség udvarán gyülekeztették, ahol 50 pengő kivételével elvették a motozás során náluk talált értékeket. Innen a Szécsényben lévő bevonulási központba szállították őket, majd a frontra kerültek. Május 19-én vitték el a gettóból Mosonmagyaróvárra - egy BM rendelet alapján - a zsidó szakiparosokat, mintegy kilencven főt (más forrás szerint „csak" ötvenet). Az elszállítás előtti napon a kijelölt személyeket a rendőrségre vitték be, a hajukat lenyírták, majd a folyosón töltött éjszaka után hajnalban szállították ki mindannyiukat a vasútállomásra, ahol két vagonban helyezték el őket. A szállítást Óriás Oszkár rendőrségi fogalmazó irányította, aki intézkedett a vagonajtók lelakatolásáról. Részlet későbbi vallomásából: „... ez azért történt, mert egyrészt nem volt elég őrszemélyzetünk, másrészt a kísérő őrszemélyzet napidíját a zsidó tanácsnak kellett viselni, s inkább azt a módot választották, hogy a vagonokat lelakatolják, s csak két rendőr kísérje a vonatot. A lakatokat is a zsidó tanács vásárolta meg és adta át nekünk. Mikor a lelakatoláskor kérdezték tőlem, hogy mi lesz a WC-vel, én azt mondtam, hogy végezzék el a dolgukat papírba és dobják ki az ablakon. Az nem felel meg a valóságnak, hogy víz bevitelét a vagonokba megtiltottam volna. Mikor a munkaszolgálatosokat behívták, a behívókat a rendőrség kézbesítette. A zsidó pap is kapott, aki a főispánt kérte a mentesítésre. A főispán intézkedett is, hogy a pap nem fog bevonulni. A behívókat egy rendőr vitte Szécsénybe a bevonulóközpontba, a mentesítéssel együtt. Ott Lázár százados követelte a pap bevonultatását. Erre a főispán is intézkedett, hogy vonuljon be." (Valójában a rabbi csupán halasztást kért, mivel a behívója ünnepnapra szólt.) A bevonultatások június elejéig folytatódtak. Hiányzott a deportáltak sorából néhány mentesített, akik közül azonban többeket az utolsó pillanatban mégis beraktak a transzportba, vagy később a németek gyilkoltak meg. Dr. Kovács Mihály „félig zsidó származású" ügyvédjelöltet - aki elkerülte a deportálást - a németek lőtték agyon. Kovács Mihály tragikus történetét máig homály fedi. A város nagyra becsült cukrászmesterének, Selmeczy Árpádnak volt a veje, feleségét Sárának hívták. Mihály fiuk 1941-ben született. A tragikus sorsú családfő „... mindig pipázva járt az utcán és barátságosan fogadta a köszöntésemet" - emlékezett rá a közelmúltban Kenessey Béla úr, ma budapesti lakos. Magos (Műnk) Dezső és egy „Bereczkiné nevű asszony" - minden bizonnyal Bereczky Vilmos műszaki főtanácsosnak, az Államépítészeti Hivatal vezetőjének feleségéről van szó - az utolsó pillanatban kerültek be a transzportba. A Magos családból mindössze Teréz nevű lányuk élte túl a borzalmakat. A szülők és fiuk a holocaust áldozatai lettek. Bereczky Vilmosné „hívő keresztény aszszony volt, aki letartóztatásakor magához vette Bibliáját, ezt így hallottam, s csendben távozott otthonából" (Kenessey Béla úr közlése). Ugyancsak Kenessey úr tesz említést Hámory István feleségéről, akinek férje a FUTURA-nál dol345